Kultúra
Közösségi adománygyűjtés a „Hogy tetszik lenni?” programért

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, „Hogy tetszik lenni?„ címmel indult kezdeményezés áprilisban. A program az otthonaikba kényszerült idős korosztályt köti össze olyan szabadidővel rendelkező lelkes fiatalokkal, akik aktív telefonos kapcsolattal társaságot tudnak biztosítani számukra.
Én nem tudtam, hogy mi lesz, meg kíváncsi is voltam, de nagyon el vagyok varázsolva ettől az egésztől, mert briliáns gondolat. Az elején azt gondoltam, hogy, hát vannak nálam rászorultabbak is, aztán most már kezdek rájönni, hogy hoppá, hát ez nekem is nagyon jó, én ettől nagyon boldog vagyok. Én kertes házban lakom, vannak állataim, azokkal nagyon jóban vagyok, dehát azért hiányzott a társaság - számolt be egy a programban részt vevő néni.
A „Hogy tetszik lenni?” az önkéntes és a beszélgetőtársa összekötésén felül, egy koron és fizikai távolságon átívelő új közösséget épít. A program négy lábon áll, bármelyiket erősítve támogathatják az érdeklődők a kezdeményezés célkitűzéseit.
A „Hogy tetszik lenni?” mindenki számára nyitott: minden felkészítés, meghallgatás, és kapcsolattartás online zajlik, a fesztivalonkentes.hu-n, így az ország bármely pontjáról jelentkezhetnek azok, akik szeretnének segíteni, kommunikatívak, és hetente pár órát tudnak szakítani arra, hogy egy jófej nénivel vagy bácsival csevegjenek.
A program maga az önkéntesek és támogatók segítségével tud fennmaradni, ezért az adjukossze.hu-n közösségi adománygyűjtést hozott létre a szervezet.
A nagylelkűség sosem marad köszönet nélkül, ezért a „Hogy tetszik lenni?” csapata kisebb ajándékokkal kedveskedik az adományozóinak:
- 2 000 Ft felajánlása esetén egy Nagyitól begyűjtött, bejáratott recepttel küldenek
- 5 000 Ft-ért egyenesen a Nagyi kamrájából juttatják el a szezon legfinomabb lekvárját,
- 10 000 Ft-ért a Papa féltve őrzött pálinkájából küldenek egy üveggel,
- 20 000 Ft-ért vége a nejlonszatyorgyűjtésnek, mert egy igazi fonott kosárral lesz gazdagabb az adományozó,
- 1 000 000 Ft felajánlása esetén pedig a Nagyi kapirgáló, kukorékoló kakasát adják át!
A program figyelemmel követhető a Fesztivál Önkéntes Központ Facebook és Instagram oldalán, valamint a hogytetsziklenni.blog.hu oldalon