Ferencvárostól Kaposvárig

– Miért hozták létre a Karaván Színházat?

– Nyári Oszkár: A kilencvenes évek elején még színművészeti főiskolásként fontosnak tartottam, hogy hazánk legnagyobb kisebbségének legyenek kulturális intézményei, médiumai, színháza. A Merlinben rendezett szakmai fórumon 1995-ben fel is szólaltam annak érdekében, hogy a szakma támogassa egy fővárosban működő nemzetiségi roma színház megalakulását. Már abban az időben is többször összefogtunk a művészbarátaimmal – köztük írókkal, színészekkel, képző- és zeneművészekkel –, hogy támogatókat szerezzünk az ügynek. Ennek a törekvésnek része volt, hogy időről időre a színjátszás iránt érdeklődő hátrányos helyzetű, köztük főleg roma gyerekek és fiatalok számára művészeti tábort vagy workshopot tartottunk, de a végén mindig el kellett köszönni, és aztán soha többet nem találkoztunk. Részben ez a vákuum hozta létre a Karavánt. Bizonyos volt, hogy színházi térben és körülmények közt kell indítani a képzést, nem lehet például iskolai menzán vagy tanteremben.

– Hogyan fogadták a kezdeményezést?

– Ny. O.: Főleg nevelőotthonok, ferencvárosi iskolák személyes megkeresésével indult a program meghirdetése kétezerben: háromfordulós, sikeres vizsgával lehetett felvételt nyerni a stúdiónkba. Az iskolák együttműködők voltak, és sokan jelentkeztek a hirdetések alapján is, hiszen színészek, művészek tanítottak, és a képzést tandíjmentesen hirdettük meg. Abban az évben éppen kevesebb bemutatóm volt a kaposvári Csiky Gergely Színházban, így vasárnaponként fel tudtam járni Pestre tanítani. A stúdió helyszíne a mai Pinceszínház volt. Két év elteltével a Karaván lett a teátrum gyermek- és ifjúsági tagozata, kétezerkettőtől szinte minden évben újabb produkciót mutathattunk be, telt házzal.

– Elsősorban kiknek szól a programjuk?

– Nyári Pál: Olyan tizenéveseknek, akiknek a Karaván nélkül minimális esélyük lenne tehetségük kibontakoztatására. Ahogy a testvérem az előbb elmondta, meghallgatásokon dől el, kinek biztosítunk helyet színészképző stúdiónkban, ami Budapesten és már Kaposváron is működik. Bár a roma és hátrányos helyzetű gyerekekért hoztuk létre a stúdiót, törekszünk az etnikai és társadalmi státusz szerinti heterogenitásra. Ez ugyanis hatékony
és inspiráló minden résztvevőnek.

– Hogyan képzeljük el a ferencvárosi és a kaposvári munkát?

– Ny. O.: Hatvan-nyolcvan telt házas előadásunkat évi nyolc-tízezer néző látja – egyharmadukat vidéken játsszuk. Az elmúlt két évadban olyan befogadó helyszíneken játszottunk, mint a Veszprémi Petőfi Színház, a Csiky Gergely Színház, a Hatszín Teátrum, de a Nemzeti Színház Nemzetiségi Színházi Fesztiváljára is elvittük három darabunkat. Ferencvárosban többnyire ingyenes előadásokat játszunk óvodai és iskolai csoportoknak, köszönhetően annak, hogy a próbatermünket szobaszínházként is használjuk. Kaposváron is hasonló a történet, ott Tóth Gézával hoztuk létre a stúdiót 2014-ben a Csiky Gergely Színházban. Az épület felújítása miatt a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) épületébe és az egyetemre helyeztük át a foglalkozásokat.

– Ny. P.: A tehetséggondozó programunknak három fő szakmai eleme van. A rendszeres szakmai foglalkozások a Ráday utcában és Kaposvárott zajlanak, növendékeink pedig futó darabjainkban szerezhetnek színpadi gyakorlatot. Emellett rendszeresen megkínáljuk őket előadó-művészeti projektekben való részvételi lehetőségekkel.

– Például?

– Ny. O.: Eddig öt nemzetközi színházi workshopon vettünk részt, és egy alkalommal mi láttunk vendégül külföldi ifjúsági társulatokat. Az utóbbi években az Emmi támogatásának köszönhetően nyári művészeti alkotótáborba tudjuk vinni
a fiatalokat, ahol magas szintű szakmai műhelymunkára van lehetőségük. Fellépünk roma és más kulturális rendezvényeken, például a 371 csillag című romaholokauszt-megemlékezéseken a Nemzeti Színházban. Ezek a projektek nagyon sok és intenzív próbával, szerepléssel járnak.

– Ny. P.: Ugyanakkor számos hozadékuk van. A szakmai tapasztalatszerzésen, a felkészítések során szerzett fejlődésen túl fontos a közösségfejlesztés és a siker is, hiszen az előadó-művészettel foglalkozó tanítványok meg akarják mutatni a tehetségüket. Életre szóló pozitív élmények ezek. A tehetséges gyerekek tetemes időt áldoznak a stúdióra, de garantáltan értelmesen töltik a szabadidejüket.

– Visszatekintve az elmúlt két évtizedre, mit tartanak programjuk legnagyobb eredményének?

– Ny. P.: Azt, hogy folyamatosan létezett a Karaván, amelyben oroszlánrésze van a testvéremnek. Nélküle biztosan nem működne. Semmit sem élek meg kudarcként abból, amit csinálunk, de egy saját játszóhellyel helyükre kerülhetnének
a dolgok.

– Ny. O.: A húsz év alatt elért szakmai eredmények közül számos szívet melengető emlék jut eszembe, most az Egerek koprodukció sikereit emelném ki. De óriási dolog már az is, hogy folyamatosan tudunk működni – nem kevés áldozatos munkája van ebben a csapatunknak. Ami valóban hiányzik, hogy legyen saját játszóhelyünk.