Kultúra

Párduc márványlapon és egyéb történetek

Kutasy Mercédesz esszéi nem egy helyütt átcsúsznak művészetfilozófiai fejtegetésekbe – A privát Latin-Amerika-kép alkalmas arra, hogy árnyalja a térségről és kultúrájáról való tudásunkat

A legtöbbek számára spanyol műfordítóként és a dél-amerikai, spanyol nyelvű kultúra szakértőjeként ismert Kutasy Mercédesz. A művészettörténész végzettségű szerzőnek a Jelenkor Kiadónál nemrég megjelent, Párduc márványlapon című kötete azonban nemcsak a latin-amerikai irodalomba vezet be, hanem tágabb értelemben a 20. századi és a kortárs művészet összefüggéseibe is.

Párduc márványlapon és egyéb történetek
A szerző spanyol műfordítóként ismert
Fotó: MH

Több tanulmányának fókuszában az európai művészet és a latin-amerikai művészet kapcsolata áll, máskor, mint a címadó írásban például, kifejezetten a magyar vonatkozások nyomán indul el. A márványlapra állított párduc mint kiállítási koncepció Attalai Gábor nevéhez fűződik. A My big­gest contrast work című munka sohasem valósult meg, noha az ötletet a művész 1973-ban elküldte Buenos Airesbe egy kis galériának.

Amint Kutasy írja, a tervben maradt kiállítás koncepciója – a fehér márványlapra állított, leláncolt fekete állat – remekül rímel a latin-amerikai kultúra barokkos jellegére, ugyanakkor sokakban felidézheti Borges egy novelláját is, amelyben egy jaguár egy föld alatti börtönben raboskodik egy főpap társaságában. (Utóbbi történet megjelenik Horacio Zabala grafikáján is.)

Borges csakúgy, mint a szerző által magyarra fordított Roberto Bolano vagy Julio Cortázar, többször előbukkan az írásokban, Borgesről szólva Kutasy jó néhány esszében elindul, hogy meglelje a kulcsot a 20. század egyik legkülönösebb életművéhez. „Borges olyan író, aki nem ír regényt, novellái esszészerűek, esszéi novellisztikusak, elő- és utószavai túl szépek (...) Filozófia? Igen is meg nem is” – írja, hozzátéve, hogy Borges börtönei­ről – és labiritusairól, sőt egész világáról, tehetjük hozzá – szólva az ember hamar eljut a metafizikáig, mint ahogy a valósághatárig, a valóság újradefiniálásának szükségességéig is.

Nem véletlen hát, hogy ezzel a problémával is kezdődik a könyv: a szerző Pilinszkyt idézve beszél arról, hogy a valóság nem ugyanaz, mint a „tények” halmaza. A valóság definiálhatatlan, bekeríthetetlen – mondja Pilinszky –, nem lehet ujjal rábökni.

Aki valamelyest ismeri a latin-amerikai prózát, érteni véli, hogy miért ez a kötet nyitánya, hiszen ami Európából nézve elcsépelt frázissal „mágikus realistának” tűnik és neveztetik, az saját kontextusában valóság.

Amikor Julio Cortázar a kötetben többször idézett novellája, az Axolotl zárójelenetében a kis állatot rendszeresen bámuló fiatalember egyszer csak az állat testében találja magát az akváriumban, saját korábbi arcába bámulva, abban nem az a különös, hogy a novellában megtörténik a lehetetlen, hanem hogy nem tűnik lehetetlennek, valótlannak.

Természetesen nemcsak Borges vagy Cortázar él efféle írói – valóság-újradefiniáló – eszközökkel, de a latin-amerikai szerzők közül sokan, például a Helyettesítő képek című írásban említett Carlos Fuentes is, aki egy olyan szoborról írt novellát, amely valójában nem szobor, hanem maga Tlalock, a mexikói esőisten, aki tulajdonosát, egy műgyűjtőt halálra ítéli, mert az „későn vette észre, hogy amit fikciónak (fantáziaszüleménynek, képzelődésnek) vélt, az a novella univerzumában húsba vágó valóság, és a szobor igenis él”.

Persze nemcsak valóság és kiterjesztett valóság Latin-Amerika és Európa viszonyáról, de a latin-amerikai irodalom belső viszonyrendszereiről is szólnak ezek az írások – Kutasy több helyen foglalkozik például Borges és Bolano kapcsolatával, azt írva, hogy Borges azon tézisét, amely szerint fölösleges egy regény megírása, Bolano látszik alapul venni monumentális munkájában, a 2666-ban, amelynek negyedik könyve (része) nem más, mint száznál is több (fiktív) gyilkossági jegyzőkönyv szó szerinti beemelése a könyvbe. A borgesi kiindulópont – hogy nem szükséges minden szálat kibontani – tehát itt realizálódott.

A Párduc márványlapon írásai nem egy helyütt átcsúsznak művészetfilozófiai fejtegetésekbe, és a szerző, aki térben és időben is óriási távolságokat köt össze, nemegyszer meglepi képzettársításaival az olvasót. A lapokon kibontakozó privát Latin-Amerika-kép mindenesetre alkalmas arra, hogy árnyalja a térségről és kultúrájáról való tudásunkat.

Kapcsolódó írásaink

Krimi versus ismeretelmélet

ĀÚjra megjelent az irodalmi Nobel-díjas Peter Handke egyik legismertebb könyve magyarul – A kapus félelme tizenegyesnél című regény a gyilkos elméjében tett körséta

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom