Kultúra

Ledobni José Saramago köpenyét

João Tordo és Afonso Cruz a portugál irodalom két, magyarul is olvasható képviselője

Noha Fernando Pessoa és José Saramago neve Magyarországon is jól ismert, a kortárs portugál irodalomról elég keveset tudunk. Pedig legalább João Tordora és Afonso Cruzra érdemes lenne odafigyelni.

Ledobni José Saramago köpenyét
Lisszabonban nem állt meg az irodalmi élet a Vakság szerzőjének halála után
Fotó: MH/Papajcsik Péter

„Amióta az Európai Unióba beléptünk, alig találni igazi portugál regényt” – idéz egy portugál kritikust Pál Ferenc professor emeritus, műfordító João Tordo Memory Hotel című, a Jelenkornál Urbán Bálint fordításában magyarul is megjelent regényének utószavában.

A fenti szavakat annak fényében is érdemes átgondolni, hogy még az irodalomkedvelők se nagyon ismerik a Saramago utáni portugál irodalmat – noha a Nobel-díjas szerző immár tíz éve, hogy elhunyt.

Pál Ferenc úgy véli, Luís Peixoto és João Tordo – ők a mai negyvenes írók  – szakított a hagyományos írószereppel: míg Peixoto civilben egyetemi tanár, Tordo forgatókönyvíró – az általa nem is említett Afonso Cruz pedig grafikus és rockzenész –, civil szakmájuk tapasztalatai pedig beszűrődnek a prózájukba.

Természetesen nemcsak a civil szakma felől, de a hagyomány felől is megközelíthető a kortárs portugál irodalom, amelyre Pessoa és Saramago neve a mai napig rásúlyosul – így nem csoda, ha az írók egy része Saramagotól távoli mintákat keres – a kérdés az, hogy képes-e elrugaszkodni tőlük, és saját írói világot kreálni.

João  Tordo a Memory Hotelben szinte dacosan választ mottót Paul Austertől. A New York szövevényében játszódó történet – amely, ahogy Austernél is, jóval túlnő a krimin, és egzisztenciális krízisregénnyé válik – egyfajta Auster-hommage.

A narrátor, egy fiatal portugál író ösztöndíjjal érkezik az egyetemre, ahol beleszeret egy lányba. A városhoz, New Yorkhoz rajta és spanyol ajkú csoporttársán keresztül kapcsolódik. Itt az első pont, amiben Tordo radikálisan szakít Austerrel (hiszen nem tehet mást): míg New York Auster hőseinél unt-imádott saját közeg, Tordonál idegen, félelmetes város, amelyben új önmagunkat is meg kell találni, hiszen aki a világ másik felére költözik, másik emberré is válik.

A főhősnek azonban nemcsak azzal az egzisztenciális kérdéssel kell megküzdenie, hogy „ki vagyok a világ másik felén a családom, az otthonom és az anyanyelvem nélkül”, de amikor a lány meghal, annak be nem vallott múltjával is, és egy idő után az élete lesz a tét. Pattanásig feszített sakkjátszma az egész regény, épp úgy, mint Auster New York-trilógiája.

Ami a kiindulóponton túl – európainak lenni New Yorkban – jellegzetesen portugál ebben a könyvben Austerhez képest, az a pessoai lelki finomság. Auster kegyetlen, okos – és amerikai. Tordo viszont a szívéből ír, ahogy a latinok általában.

Az embertelen újvilágot beborítja az érzékenység ezüstködével, szépséggel, meglepő mozzanatokkal, felvillanásokkal, míg végre világossá lesz: ami a leginkább portugál egy portugál regényben, az az, hogy máshogy látszik benne a világ – még New York alulnézete is –, mint amerikaiul.

Arról, hogy miként látszik portugálul a világ, meséljen már Alfonso Cruz egy hasonlata: „haja hófehér volt, mint sirálybegyen a toll”.

Az ilyen rebbenő félmondatoktól tűnik úgy, hogy miközben a portugál középgeneráció szakított az elődökkel, az ilyesfajta érzékenysége által kapcsolódik is hozzájuk. Még úgy is, hogy Cruz néha nem egy, hanem több írónak tűnik.

Míg a Virágok (Typotex Kiadó, Bense Mónika fordítása, 2016) inkább a kortárs spanyol próza mesterét, Javier Maríast idézi a pszichológiai kríziseket középpontba helyező lélektani regényként, a Kokoschka babája, amely szintén Bense Mónika fordításában jelent meg, a regényműfaj határait feszegeti.

Sajátos történelmi-emberi mozaikkép, amelyben az egyes részek egymáshoz való viszonyát az olvasónak kell kiraknia. Az író persze segít: a szöveg mellett saját grafikái vezetnek tovább, a mankóra pedig annál is inkább szükség lehet, mert az eltérő ritmusú szövegrészek egymáshoz való viszonya a lineáris olvasattal nehezen fedhető fel.

Mégsem válik nehezen olvashatóvá, úgy kell elképzelni, mint amikor valaki élő szóban elmesél egy történetet, és néha le is rajzol belőle valamit. A második világháborús Drezdától a háború utáni Budapestig – érdemes kiemelni a hiteles magyar szálat –, Párizsig, egy madárkereskedőtől egy elbújtatott fiún át egy magyar lányig tart a regény, amely elnyerte az Európai Unió irodalmi díját.

A portugál irodalom tehát él és virul Saramago és Pessoa után is – és nagyon érdemes olvasni.

Kapcsolódó írásaink

Krimi versus ismeretelmélet

ĀÚjra megjelent az irodalmi Nobel-díjas Peter Handke egyik legismertebb könyve magyarul – A kapus félelme tizenegyesnél című regény a gyilkos elméjében tett körséta

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom