Kultúra

A mítoszok nélkül saját magunkat sem érthetjük meg

Megjelent magyarul Bill Moyers beszélgetőkönyve Joseph Campbell mítoszkutatóval

Egy tudós valódi nagysága nemegyszer akkor mutatkozik meg, amikor élőbeszédben, közvetle­nebb módon szól a hallgatókhoz, olvasókhoz. Ilyenkor ugyanis nem kell betartani a szigorú szakmai publikációs szabályokat, lehet rejtett összefüggéseket és megsejtett igazságokat felvillantani.

A mítoszok nélkül saját magunkat sem érthetjük meg
Campbell munkássága hatott a Csillagok háborúja filmuniverzum megteremtőjére
Fotó: AFP/Archives du 7eme Art/Lucas

Ehhez viszont nagyon sokat kell tudni. A többi közt ezért is lenyűgöző Bill Moyers beszélgetőkönyve Joseph Campbell mítoszkutatóval. A mítosz hatalma című kötet a közelmúltban jelent meg a Helikon Kiadónál, és nyolc interjút tartalmaz a legváltozatosabb témákban, egyebek mellett a mitológiai hősökről, az örökkévalóság képzeteiről, a mítosz és a modern világ kapcsolatáról.

Amint azt az interjúkat készítő Moyers az előszóban feleleveníti, a beszélgetésekre 1985–1986-ban került sor, eredetileg filmre készültek, de a sorozatból végül a nézhetőség kedvéért több órát ki kellett vágni. A leírt változat előnye, hogy a beszélgetések közti átfedések, összefüggések könnyebben értelmezhetők. A csaknem húsz könyvet jegyző Campbell hol antropológiai, hol biológiai, hol filozófiai megközelítésmódokkal, analógiákkal teszi érthetőbbé a teológiai, vallástörténeti ismerethalmazt.

Campbell a kötetben – mint ahogy más munkáiban is – többször figyelmeztet arra a hindu bölcsességre, amely szerint „egy az igazság, ám a bölcsek számos nevet adtak neki”, mint ahogy arra is, hogy a mítosz voltaképp „Isten maszkja” minden kultúrában. Ezt a két alapvetést érdemes szem előtt tartani a kötet olvasásakor. Campbell ugyanis, aki hívő katolikusként nőtt fel, lenyűgöző biztonsággal mozog a keresztény világon kívüli világokban is: egyaránt jártas a görög-római, az indiai, az indián vagy a buddhista világmodellekben.

Az első beszélgetésben kifejti: korunk egyik legnagyobb problémája, hogy nem vagyunk napi kapcsolatban a szellem irodalmával, mint nagyszüleink. Ahogy a görög, római és biblikus hagyomány kikerült az oktatásból, voltaképp elvágtuk magunkat a saját – nyugati – mitológiánktól és ezáltal a lehetőségtől, hogy saját belső utainkat megjárjuk. Meglepő ugyanakkor, hogy mennyire kritikusan beszél Amerikáról, amelynek „nincs ethosza”, nagyon különböző hátterű emberek élnek együtt, és a sokféle kultúrát inkább a törvény, mint a sokszázados bölcsesség által kiformálódott közös mitológia tartja egybe. Azért tartja szerencsésnek magát, amiért római katolikusként nevelték, mert így az egész éven át tartó szertartások rendje által valamennyire sikerült kapcsolódnia a szakrális körforgáshoz. Mivel azonban korán rabul ejtette az indiánok kultúrája, hamar eljutott az analógiák lehetőségéhez és ez által a komparatív mítoszkutatáshoz is. Amikor már tudományos pályára lépett, érdeklődni kezdett a hinduizmus iránt, végül a doktori értekezését az Arthur-mondakörből írta. A „témák időtlenek, a variá­ciókat pedig a kultúrák különbségei határozzák meg” – állítja.

Köztudott, hogy Campbell munkássága erősen hatott George Lucasra, a Csillagok háborúja film­univerzum megteremtőjére, ezért (és a Gyűrűk Ura-, valamint a Harry Potter-jelenség okán is) érdekes, amit Campbell a modern mítoszokról mond. Azt állítja, hogy noha van esély új metaforák születésére, ezekben egyelőre nincs annyi potenciál, hogy valóban mitoló­giai léptékűvé váljanak. Rá­adásul a globálissá vált világban már csak olyan mitológiának van esélye, amely univerzális. Annál is inkább, mert a valódi mitológia archetipikus képei és szimbólumai jóval mélyebben vannak, mint a modern mitológiáké. De erről már a jungiánus kutatóval készült második beszélgetésben esik szó, amelyben kimondja: a mítosz nyilvános álom, míg a hétköznapi álom személyes mítosz. Így lehetséges például a különféle mitológiák teremtéstörténeteinek hasonlósága, a kígyónak mint archetipikus szimbólumnak a felbukkanása mindenhol vagy az édenkert, a kert képzete mint közös elem. A legérdekesebb talán az a beszélgetés, amelyben Campbell az istennőmítoszokról mesél, nem egy helyütt visszakapcsolva a teremtés­történetekhez. Így például felhívja a figyelmet olyan analógiákra, mint Jézus szeplőtelen fogantatása és Buddha születésének különös körülményei (a mítosz szerint az anyja oldalából – tulajdonképpen a szívcsakrából – jött a világra). Vagy arra a különleges egybeesésre, hogy azt a hittételt, amely szerint Szűz Mária valóban isten anyja, Kr. u. 431-ben az epheszoszi zsinaton mondták ki, Epheszosz pedig Artemisz/Diána – a Szűz istennő – legnagyobb kultuszhelye volt az antik világban.

A laza beszélgetésekből összeszőtt, olvasmányos kötet – ez a gördülékeny nyelvezet a fordítót, Bartók Imrét is dicséri – szinte letehetetlen, és túlzás nélkül állítható, hogy ugyanúgy alapkönyv, mint Campbell saját munkái.

A mítosz hatalma
 

Kapcsolódó írásaink

Sisi és Lucheni valódi arca

ĀB. Török Fruzsina az Erzsébet királynéról szóló mítoszokkal számol le legújabb színművében, amelyet a Gödöllői Királyi Kastélyban játszanak – Gyilkos és áldozat találkozása

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom