Kultúra

Paolo Ventura Velencei története a Műcsarnokban

Egyszerre nézhető és olvasható tárlat – Az olasz művész legapróbb részletekig korhű módon megkonstruált képein a kimerevített pillanatok hitelesen mesélnek 1943-ról

Noha a Budapest FotóFesztivál kiemelt eseményeként nyílt meg a Műcsarnokban Paolo Ventura egészen június elejéig látogatható kiállítása, a Velencei történet/Automaton című tárlat jóval túlmutat a fotográfia határán. Komplex művészeti kísérlet, amelynek része a múlt felmutatása és a történetmesélés is.

Paolo Ventura Velencei története a Műcsarnokban
Kozmikus magány és emberi kiszolgáltatottság a második világháborúban
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

Paolo Ventura olasz művész 2005-ben alkotta meg az első olyan sorozatát, amelyben egyszerre kísérletezik a múlt újrateremtésével és elmesélésével. A War Souvenir – Háborús ajándék – a második világháborúban a németek által megszállt Olaszországot megidéző képeit a 2006-os Krakkói Fotóhónapon is bemutatta, és a figyelmes szemlélőnek már akkor feltűnhetett, hogy Ventura nemcsak technikai értelemben lépett túl a voltaképpeni fotó határán, de azzal is, hogy a képek filmszerű, képregényszerű sorozatot alkotnak, ráadásul más módon, mint egy képriport vagy egy hagyományos fotográfiai sorozat.

A műfajtól – eddig – idegen módon Venturánál ugyanis jelen van a valóságkonstruálás igénye is. Mivel vagy olyasmit igyekszik megmutatni, ami a múltban történt, és így hagyományos fotográfiai eszközökkel már nem rögzíthető, vagy olyan eseményeket, pillanatokat, amelyek kizárólag a képzeletében léteznek, Ventura alapállása sokkal inkább a képzőművészé vagy az íróé, mintsem a fotográfusé.

Ilyen, a múltban, konkrétan az 1943-as Velencében játszódó történetet mutat be most a Műcsarnokban az Automaton is, amely – noha az egyik legjobban sikerült munkája – nem új: 2010-ben keletkezett. Ventura azóta kilenc újabb anyagot mutatott be.

A huszonkét nagy kép egy öreg zsidó órásmester és az általa alkotott robotfiú, Nino történetét meséli el. Huszonkét rövid szöveg tartozik a képekhez olasz, angol és magyar nyelven, így a kiállítás egyszerre nézhető és olvasható, a történet azonban végül a nézőben áll össze, gyaníthatóan annyiféleképpen, ahányan megnézik a kiállítást.

Regénynél vagy filmnél, azaz „igazi” történetnél ez a huszonkét kép bizonyos értelemben kevesebbet ad – hiszen csupán kimerevített időpillanatokról van szó. Az első képen maga az órásmester tűnik fel, majd Ventura megmutatja a robotépítés folyamatának egy-egy állomását, felvillantva a megszállás előtt álló Velence szomorú mindennapjait is. Látjuk az órásmester különös álmát, majd a gettó megszállásának és a zsidók elhurcolásának megrázó pillanatait, illetve a megszállás másnapját, amelyen véget ér a mese, és a várost beborítja a hó.

Érdemes a huszonkét képet alaposan megnézni. A Ventura megidézte téli Velence bűvöletes, és a többi sorozathoz hasonlóan az Automatonnál is nyilvánvalóvá lesz, hogy a művész a legapróbb részletekig korhű módon konstruált meg mindent az öreg mester ruházatától az ócskásbolt korabeli kirakatában feltűnő robotfejig és angyalszárnyig, a velencei házbelsőig, a polcra tett pakli cigarettáig, az asztalon heverő késig, a megszállók által feldúlt gettóig, amelyben ismét feltűnik az angyal figurája, igaz, csak egy taverna cégérén.

Máshol viszont, például a mester álmát megjelenítő képkockánál vagy az egyik német katona sisakján látható halálfejrajznál nyilvánvalóvá lesz, hogy mesét látunk. A valósághű részletekben elveszve annak is derengeni kezdhet a Ventura-módszer, aki nem tudja, hogyan készülnek a képek. Anélkül, hogy elárulnánk a titkot – amelyet egyébként a kiállításon látható videóban, illetve egy vitrinben maga a művész fed fel –, annyi elmondható, hogy Ventura, aki gyakran magát, illetve kisfiát és feleségét is felhasználja modellként a beállított jelenetekben, mindent maga épít fel a fotózás előtt: olyan tereket és eseményeket látunk, amelyek, noha hasonlóak létezhetnek, létezhettek, nincsenek és nem történtek meg. A trükköknek és az aprólékos munkának köszönhetően csupán a képük van meg – és egy, ezúttal megrázó történet. Amely – paradox módon az elmesélés által, a felmutatás által – kézzel fogható valósággá lesz, különös módon elmosva ezzel a fizikai valóság és a lehetséges valóság határait.

A tárlaton, amelynek kurátora Szarka Klára fotótörténész, a velencei gettó történetéről is értesülhet a látogató. Európa első gettójának falait (maga a név is innen ered), amelyeket 1516-ban emeltek, Napóleon romboltatta le 1797-ben. A szűk területen, ahol öt zsinagóga működött, és ahol az átlagosnál jóval magasabbak a házak a szűk alapterület miatt, rendkívül sokszínű kultúra jött létre. A 19–20. században az olasz területeken is lezajlott az emancipáció. A második világháborúban a német megszállás alatt több száz embert hurcoltak el innen, akiknek nagy része nem élte túl a gyűjtő- és a haláltábort. A Ventura képeiből áradó kozmikus magány, emberi kiszolgáltatottság és az órásmester megidézett története azonban alighanem hitelesebben mesél minderről, mint bármely falfelirat.

Kapcsolódó írásaink

Látogatás a múlt századi Isztambulban

ĀÖsszegyűjtve, kötetben jelentek meg Bozóky Dezső sorhajóorvos fényképei az 1900-as évekKonstantinápolyának mindennapjairól – Néhány felvétel ma is készülhetett volna

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom