Kultúra

Mark Twain-i ihletésű regény Tarantinóba fojtva

Paul Auster Mr. Vertigója könnyed ujjgyakorlatnak indul, szomorú modern könyv lesz belőle

Paul Auster életművének eddigi íve korántsem egyenletes

Mark Twain-i ihletésű regény Tarantinóba fojtva
Eleinte Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjait idézi a húszas évek Amerikájában kezdődő történet
Fotó: AFP/Roger-Viollet/Jacques Boye

Bár stílusa, letisztult írói nyelve vagy a szürreálishoz való sajátos viszonya összetéveszthetetlen, regénytémáit illetően elég sokfelé kalandozik: míg például az 1987-es New York-trilógia vagy a harminc évvel később, három éve publikált, legutóbbi hatalmas mű, a 4321 több rokon vonást mutat – elsősorban a ki vagyok? filozófiai–egzisztenciális kérdésre adható válaszokra gondolunk itt, mivel ez mindkettőnek központi motívuma – a 2005-ös Brooklyni balgaságok például inkább könnyed, hogy úgy mondjuk, Woody Allen-es ujjgyakorlatnak tűnik.

A 21. század Kiadónál most megjelent – amúgy 1994-ben írt – Mr. Vertigo egy harmadik utat követ: elsőre egyszerű pikareszkregénynek tűnik, amelyről sokaknak eszébe juthat Mark Twain két halhatatlan műve, a Tom Sawyer és a Huckleberry Finn. A regény az 1920-as évek Amerikájában kezdődik, ahol a titokzatos Yehudi mester egy éjszaka egy mulató ajtajában megszólítja a vendégeknek tett apró szolgálatokért kapott aprópénzre leső kisfiút, Waltot.

Az utcagyereknek nincs vesztenivalója, ezért elfogadja a „mester” ajánlatát, aki azt állítja, hogy megtanítja repülni. Mivel a könyv narrátora az élete végén visszaemlékezést író Walt, rendkívül szórakoztató a korabeli argóban írt memoár – nem véletlenül említettük Huckleberryt és Tomot, mint Walt rokonait. Hogy ez a nyelv hitelesen szólal meg magyarul, az Szász Imre fordításának köszönhető, aki igazi leleményességgel adja vissza a húszas évek nagydumás kisemberének beszédmódját.

Yehudi mesterről, akit Walt először cigánynak hisz, hamarosan kiderül, hogy magyar zsidó, házvezetőnője indián, fogadott fia pedig fekete – ha kissé erőltetettnek is tűnhet ez a politikailag korrekt szereposztás, máshonnan nézve logikus: Auster a modern Amerika születésének éveit mutatja be, amelyben mára kibogozhatatlanul keveredett az angolszász, az európai zsidó, a fekete és az őslakos kulturális apport.

Yehudi mester – akinek figurája több vonásában Márquez Száz év magányából Melchiadesra emlékeztet – lassan szelídíti meg a vad utcakölyköt, míg az valóban képessé válik a repülésre. Azonban az, hogy mindezt a cirkusz, a show-biznisz szolgálatába állítják, és egyetlen céljuk a pénzkeresés, legalább annyira jellegzetesen amerikai motívum, mint amennyire visszataszító. Még akkor is, ha hamarosan kiderül, hogy Walt egyfajta művészeti eseménnyé teszi ezeket a fellépéseket, valahol a színház és a cirkusz határán. Mígnem elmúlik 13 éves, és a kamaszodás lehetetlenné teszi a további röpködést.

Addigra egy borzalmas támadás miatt a furcsa család elveszíti az indián asszonyt és az amúgy zseniális fekete fogadott fiút – a könnyed pikareszkregénynek indult történet innentől pedig lefelé tart. Walt szeme láttára gyilkolják meg a mesterét, élete pedig a chicagói maffia és a szeszcsempészek körein át a gyárimunkás-létig, egyik egzisztenciális krízistől a másikig vezet egészen az öregségig.

Nem nehéz látni, hogy a nagyon csavaros eszű Auster voltaképp Amerika fejlődési szakaszait, nagy korszakait és nagy formátumú figuráit vonultatja fel ezen a commedia dell’arte-előadáson vagy forgószínpadon a tehetséges utcagyerekektől a Spinoza-kötetét folyamatosan a hóna alatt szorongató, zsidó „varázslóig”, a legendás maffiafőnököktől Yehudi mester szeretőjéig, a sikeres üzletasszonytól – aki az egyik legszerethetőbb figura a könyvben – a csöndes indián asszonyig, a kivételes intelligenciájú fekete fiútól a józan, vörös ír gyárimunkás-nőig. De különösképpen ez a forgószínpad egy idő után nem túl vonzó az olvasónak. Mire a mindenből kiábrándult, megöregedett Walt eljut oda, hogy voltaképp talán nem is volt semmi értelme az egésznek, már nem Mark Twain Amerikájában vagyunk, hanem egy rideg, kizárólag a pénz uralta, embertelen világban, amely néhol rosszabbnak tűnik a New York-trilógia világánál, és mindenképp sötétebbnek – az amúgy nem túl világos színekkel megfestett – 4321-féle Amerika-képnél.

Persze ettől még a regény mint műalkotás sikerült – de koránt sincs ott Auster legjobbjai közt.

Kapcsolódó írásaink

A nyolcvanas évek sötét New Yorkjáról

ĀÁlnéven írt Auster-kötet jelent meg magyarul – A szöveg nyomokban már idézi a nagy írót – A klasszikus amerikai krimin a Chandler-iskola hatása érződik

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom