Kultúra

Elhunyt John Ridland, aki számos magyar művet ültetett át angol nyelvre

Elhunyt John Ridland, a Balassi Bálint emlékkarddal kitüntetett amerikai műfordító; a Kaliforniai Egyetem professzor emeritusa súlyos betegségben január 29-én, életének 87. évében halt meg Los Angelesben - tudatta kedden az MTI-vel a Balassi Kard Művészeti Alapítvány.

Elhunyt John Ridland, aki számos magyar művet ültetett át angol nyelvre
John Ridland a a Balassi Bálint-emlékkarddal
Fotó: letterpress.com

John Ridland számos magyar művet ültetett át angol nyelvre, először a János vitézt, amely a legjelentősebb műfordítói teljesítménye. Később Czipott Péter társfordítójával sok magyar szerzőt fordítottak, többek között Márai Sándor műveit, Radnóti Miklós verseit és egy Kosztolányi-gyűjteményt. A Balassi-kard szervezőjének felkérésére Balassi Bálint három versét költötték át angolra, a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat 2010-ben kapta meg - olvasható a közleményben.

Mint írják, John Ridland számos verseskötetet adott ki 1961 és 2017 között. Magyar fordításban megjelent egy válogatás Ballada Brahms névjegyére címmel 2004-ben. Műfordítóként más nyelvekből is fordított, például az Odüsszeiát, amelyből tíz éneket ültetett át angolra. Czipott Péter Balassi-érmes műfordítóval utolsó közös műfordítási együttműködésük egy trianoni versantológia volt, terveik között szerepelt Babits Mihály verseinek a fordítása is.

A műfordító verselését kifinomult formaművészet jellemezte, a zárt formákban azonban - Robert Frost ihletésére - a beszélt nyelv fordulatait használta.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom