Kultúra

Babits Mihály és Kosztolányi Dezső mint kabarészerző

Hiánypótló kultúrtörténeti művet írt Körner András – A Bonbonniére-től a Művész Színpadig

A magyar költők kabarészerzői munkássága áll Körner András új kötetének a fókuszában. A fényképekkel és dalszövegekkel gazdagon ellátott könyv a közelmúltban jelent meg a Corvina kiadónál.

Babits Mihály és Kosztolányi Dezső mint kabarészerző
Medgyaszay Vilma nemcsak a közönséget, de a költőket is elbűvölte
Fotó: MH/Katona László

A Költők a kabaréban – Pesti kabarédalok a 20. század elején című kötet nagyjából Budapest világvárossá válásának idején kezdődik, az első világháború kitörése előtti bő évtizedben. Kosztolányi Esti Kornéljának, az új, izgalmas magyar fővárosi kultúra születésének idejében járunk, amikor nemcsak épületek és városrészek emelkedtek ki a semmiből, de új pesti nyelv is született – és egy arra alapozott új műfaj: a magyar kabaré. A szerző a pesti nyelv születéséről Csáth Gézát idézi 1909-ből, hozzátéve, hogy a pesti nyelven írt kabaré kezdetektől különbözött a nyugat-európaitól. Nemcsak azért, mert jóval konzervatívabb volt, mint a párizsi Aristide Bruant kabaréja, a svájci, a dadaistákhoz köthető Cabaret Voltaire vagy a baloldali német Brecht-féle kabaré, de azért is, mert az első világháborúig Magyarországon a többi európai országhoz képest viszonylag nagy volt a „bedolgozó” költők száma Heltai Jenőtől Szép Ernőig, sőt Babits Mihályig és Kosztolányi Dezsőig. Noha – állapítja meg a szerző – a fénykor az első világháború előtti évekre esett, maga a műfaj tovább élt – a kötetben 1944-ig vizsgálja a kabaré történetét.

Amint írja, az első olyan intézmény, ami már kabarénak tekinthető – és nem „mulatónak” – az 1907-ben létrejött Bonbonniére volt. A pesti kabaré egyik védjegye a Nagy Endre által kialakított konferálási mód volt, noha, jegyzi meg Körner, Párizsban már az 1880-as években történt hasonló kísérlet Rodolphe Salis, a Chat Noir alapítója részéről. Ahogy Kosztolányi írta, Nagy Endre – az amúgy a mai Művész mozi helyén működő – „Bonbonniére csöpp cukorkadobozába be tudta gyömöszölni egész századát”.

Körner komoly kabarétörténeti kontextusban helyezi el a kezdetekről szóló fejezeteket: értesülünk nemcsak a párizsi, de a weimari köztársaság kabarétípusairól is, mielőtt rátér a magyar sajátosságokra. Amelyek közül, ahogy említettük, a legfontosabb a kabaréknak bedolgozó költők és írók nagy száma volt. Az említetteken kívül írt a kabaréknak Karinthy Frigyes, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, sőt Móricz Zsigmond is.

A Bonbonniére mellett nemsokára megjelent a konkurencia: a Modern Színház Cabaret-ről Nagy Endre visszaemlékezéseiben azt írja, a megnyitón ott volt „tout Budapest”, és a helyen a „társadalmi rétegek át-átkukucskáltak (…) egymásra”, egy előadáson „megfértek egymás mellett az arisztokraták, lipótvárosi plutokraták, politikusok, tábornokok, az újdonsült radikális szociológia magántudósai, egyházfők és szociáldemokrata vezérek”.

Körner foglalkozik a budapesti zsidóságnak a pesti kabaré alakulásában betöltött szerepével is: ahogy írja, a kabarék műsorai tükrözték a zsidó közösség életfelfogását és szókincsét is, amely a 19. század végén rohamosan fejlődni kezdő Budapest mindennapi életébe és nyelvébe is beszivárgott.

A költészetet Nagy Endre és Medgyaszay Vilma „vitték be” a pesti kabaréba: Nagy Endre tudatában volt, hogy a polgári közönség miatt a magaskultúrát is be kell venni valahogy a műsorszámokba. Előadónak Medgyaszayt kérte fel, aki nemcsak a közönséget bűvölte el, de a költőket is, akik újabb és újabb darabokat írtak neki. A legtöbbet Szép Ernő, aki a magyar Yvette Guilbert-nek aposztrofálja lelkendező soraiban. (Noha, jegyzi meg a szerző, a Toulouse-Lautrec által is többször megörökített utóbbi művésznő teljesen más típusú előadó volt.)

A kötet harmadik egysége a kabarédalok költőit mutatja be: mások mellett Heltai Jenő, Szép Ernő és Somlyó Zoltán kapott önálló fejezetet, de Körner kitér Karinthy, Kosztolányi és Babits kabarébeli tevékenységére is. Utóbbi  költő a Levelek Irisz koszorújából című kötetében Medgyaszay Vilmának ajánlotta egyik versét – igaz, ahogy Körner felhívja rá a figyelmet, csak az eredeti megjelenés után egészítve ki a dedikációval az eredetileg Galáns ünnepség című költeményt. Kosztolányi Dezső 1922-ben a Csengery utcai Művész Színpad első műsorának írt prológust, máshová verseket adott. Ady Endre kötődött a legjobban a műfajhoz: összesen 28 dalát adták elő.

A kötetet záró rész gyakorlatilag ismeretlen Ady-, Babits-, Gárdonyi-, sőt Ignotus- és Karinthy-szövegekkel kápráztat el.  

Körner András ismét hiánypótló könyvet írt, amelyből nemcsak a pesti kabarétörténet, de az 1900 és 1944 közötti Budapest szellemtörténetének egy szelete is kibontakozik. A gazdag képanyag miatt pedig mindez láthatóvá is válik.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom