Kultúra
Két nápolyi lány: lezárult a történet
Megjelent magyarul a továbbra is titokzatos olasz szerző, Elena Ferrante tetralógiájának befejező része, amely mélyebb és megrázóbb, mint a sorozat előző kötetei
Ami Ferrante személyét illeti – aki amúgy a közelmúltban bejelentette, hogy újabb könyvet ír –, az egyetlen lehetséges döntés tiszteletben tartani inkognitóját, ugyanakkor mélyen elgondolkoztató, mennyire tehetetlen a média azzal szemben, aki úgy ér el világsikert, hogy magánéletét nem kínálja fel a sztorigyártóknak. Ami a sikert illeti, annyit érdemes megjegyezni, hogy Ferranténak sikerült univerzálissá formálnia a két, Nápoly külvárosában a második világháború vége felé született lány, Lenú és Lila sorsát, így Torontótól New Yorkon át Budapestig vagy Moszkváig aligha akad olyan olvasó, aki ne tudná mélyen átérezni, mit éltek meg nyomorúságban telt gyerekkoruktól az ezredfordulón kezdődő idős korukig.
Generációs sorsregény, (olasz) női sorsregény, olasz történelmi tabló – mindegyik megállapítás igaz Ferrante tetralógiájára, mindez azonban négy részen keresztül aligha működtetne egy szöveget. A figyelem fenntartásához az írónak nemcsak a sorozateffektust kellett használnia – tehát olyan karaktereket teremteni, akikkel az olvasó azonosulni tud, és érdekli, mi lett velük „azután” –, de olyan módon kellett megírnia a sorsukat is, hogy a hétköznapiság mögött feltáruljanak a mélyebb regiszterek.
A negyedik, befejező rész az összesnél megrázóbb lett, amiben közrejátszik, hogy az írónak immár nem kell fáradnia a szereplők bemutatásával. Annál nagyobb figyelmet szentelhet cselekedeteik és döntéseik hátterének feltárására, illetve annak bemutatására, miként élnek meg egy-egy szituációt. A két lány közül a sikeresebb Lenú például egy házasság felbomlását, egy még rosszabb kapcsolat kibontakozását, a váratlanul sikeressé váló Lila a karriert, az 1980-as nápolyi földrengés kataklizmáját, vagy azt, amikor a hetvenes-nyolcvanas években született lányaiknak kell ugyanazokkal vagy éppen teljesen más helyzetekkel – például a drogozás mint életmód megjelenésével – szembesülniük, mint nekik korábban.
Ferrante írásmódjában nemcsak az a lenyűgöző, hogy képes belülről láttatni két nő életének majdnem hatvanévnyi szakaszát, de az is, hogy végtelen türelemmel apró legókockákra szedi a nápolyi mikroközösséget, így képes felmutatni fél évszázad történelme mögött az egyes emberi döntések okait – ráadásul női szemmel. A teljes tetralógiával immár bizonyos, hogy Ferrante, akárki is legyen, a 21. század egyik legjelentősebb írója.
