Az antik Róma hátsó udvaraitól Shakespeare Londonjáig

A koncepció egyszerű: a szerzők nem a politikatörténet, hanem a mindennapi élet felől közelítik meg a korokat és városokat, kvázi útikönyveket kínál­va az ókorba, a középkorba vagy a kora újkorba vágyó időutazóknak. Míg Charles FitzRoy a reneszánsz Firenzébe és a 18. századi Isztambulba kalauzol (Reneszánsz Firenze napi öt forintból, A szultán Isztambulja napi öt kurusból), Richard Tames Londonba (Shakespeare Londonja napi öt garasból), Philip Matyszak pedig (az Antik Róma napi öt denariusból címmel) a császárok korába visz vissza.

A szerzők habitusukból adódóan természetesen más és más stílusú „útikönyveket” írtak: míg Matyszak, aki Oxfordban doktorált, és nem átall az egyetemi katedra mellett újságírással is foglalkozni, az antik Róma összes piszkos pletykáját felvonultatja, beles a hátsó udvarokba és a sikátorokba is, FitzRoy, aki leginkább útikönyvszerzőként ismert, kissé visszafogottabban mutatja be a Mediciek városát és a szultán birodalmának központját. Tames is történész, eddig mintegy húsz kötetet publikált Londonról, így nem csoda, hogy ugyanolyan otthonosan mozog I. Erzsébet magánlakosztályában, mint a külvárosokban.

Az időutazást Rómával érdemes kezdeni: talán nem sokan tudják, hogy bár minden provinciából egyenes út vezetett Rómáig, ezek nem voltak biztonságosak. Így aki nem akarta, hogy kirabolják, jobban tette, ha egy római kereskedőház provinciabeli képviselőjénél letétbe helyezte az utazásra szánt pénzt, majd a tőle kapott bizonylattal – bankszámla-igazolással – indult útnak, aminek bemutatásakor Rómában megkapta a pénzét. (A banki szolgáltatások a reneszánsz korára sokat fejlődnek, de erről a következő kötetben esik szó.)

Nem mindegy az sem, hogy az uta­zó hol száll meg. Ha szerencséje van, egy olyan római polgár látja vendégül, aki a Caeliuson lakik, távol a nyomornegyedek mocskától – nem mintha a XI. kerület a marhapiaccal (hiszen a város ugyanúgy kerületekre volt osztva, mint bármely mai város) ne lett volna izgalmasabb, mint a domb milliomosai­nak élete. Aki figyelmesen olvas, megtudhatja azt is, miként kell felvenni a tógát, és mi számít igazán kifinomult csemegének az úri asztalokon – bár a pelehús mára kissé bizarrnak tűnik.

Az antik Rómához képest emelkedettebb légköre van a 15. századi Firenzének, noha nem állítható, hogy a labdás címerű – innen a „pallák” (a labdák) oly sok épületen – Medici család konfliktusok nélkül szerezte volna meg a hatalmat. Persze nemcsak a főúri palazzókba pillanthatunk be az útikönyv által, de megtudhatjuk azt is, hogy a legnépszerűbb kocsma a korban a Csiga névre hallgatott. Külön negyedük volt a cipészeknek, a szappanfőzőknek, a textilfestőknek és a birkanyíróknak is, a pamutmosók negyede, a Santa Croce az egyik legszegényebb városrész volt. A szerző elég jól értesült – látszik, hogy olvasta a korabeli irodalmat –, hiszen még azt is tudja, hogy hívják a Mercato Vecchio felé vezető úton álló bordélyház madámját – a szőke Helena – és az ott dolgozó hölgyeket. Noha Firenzéről szólva nem lehet megkerülni a reneszánsz festők életét, a szerző jó arányérzékkel, csak vázlatosan ismerteti az akkoriban itt dolgozó művészek életét és munkáit.

Shakespeare Londonja nem kevésbé izgalmas. Mint megtudhatjuk, a királynő annyira ügyelt a brandépítésre, hogy azokon a cégéreken, amelyeket az ő arcképe díszített, csak a hivatalos udvari arcképfestő munkájának másolatát használhatták, máskor azonban kevésbé volt szigorú: útközben simán betért egy-egy kocsmába, hogy megkóstolja a helyi sört. A királynőimádat amúgy az egész társadalmat átszőtte: még a házakat is úgy tervezték Londonban, hogy egy-egy háztömb alaprajza felülről az E betűt, I. Erzsébet nevének kezdőbetűjét mutassa. Külön fejezet foglalkozik az angol konyhával – de ezt inkább hagyjuk – és a hírességekkel, köztük Shakespeare-rel is.

Aki térben és időben is tovább kíván utazni, annak a 18. századi Isztambul ajánlható. A Topkapitól, az uralkodók székhelyétől a török fürdőkön át Peráig, a keresztény negyedig vagy a nagy bazárig mindenhová elkíséri az olvasót a szerző, aki nemcsak a török életet, de a török birodalom logikáját és erkölcseit – inkább erkölcstelenségét – is bemutatja.

Annak, aki valóban mélyen érteni-érezni akar egy-egy kort vagy kultúrkört, nagyon ajánlható a sorozat, hiszen a történelem nem dátumok sora, hanem az emberi élet időbe dermedt lenyomata. Az igazán jó történész pedig nemcsak adatokkal dolgozik, hanem az élettel, a maga színes-szagos valójában. Erről szólnak ezek a könyvek.