A szenzáción jóval túl: Három egyforma idegen

A dokumentumfilm klasszikus a maga műfajában: először az egyik, még élő iker, Robert szólal meg, majd ahogy felidézi az első találkozást a már elhunyt testvérével, Eddie-vel, bekapcsolódik a harmadik, David is. A rendező mértéktartóan bontja ki a „szenzációból” a valódi történetet.

A csodálatos első találkozás –amely akkor következik be, amikor kiderül, hogy nem messze él egy harmadik fiú is, csak ő nem jár főiskolára – még váratlanabb fordulatot vesz, amikor gyanússá válik számukra, hogy mindhármukat ugyanabból az árvaházból adták örökbe. Innentől ugyanis nyilvánvaló, hogy szándékosan választották el őket.

A dokumentumfilm rendezője a szemünk előtt folytatja le a nyomozást, és keres meg mindenkit, az árvaház vezetőjétől a gyerekek utógondozását ellátó pszichológusokig és az örökbefogadó szülőkig. A szálak Peter B. Neubauerhez, a híres gyermekpszichiáterhez vezetnek – amint kiderül, a 2008-ban elhunyt pszichiáter azt akarta vizsgálni, hogy ha három, teljesen azonos génkészlettel és öröklött tulajdonságokkal rendelkező gyermeket három teljesen különböző közegbe helyez, milyen emberekké lesznek majd. Robertet egy gazdag orvoshoz, Eddie-t egy középosztálybeli családhoz, Davidet pedig egy munkáscsaládhoz adták örökbe. Noha a kísérlet eredményeit 2060-ig titkosították, a véletlenek (?) sorozatának köszönhetően összetalálkozó fiatalokról annyi tudható, hogy más környezetben is hasonlókká fejlődtek: ízlésük, gesztusaik, gondolkodásmódjuk azonossága azt mutatja, hogy az öröklődésnek nagyobb szerepe van, mint az feltételezhető volt.

Miként az a film második részéből kiderül, a környezet – elsősorban az apa – szerepe ennek ellenére is nagyon jelentős a személyiség kialakulásakor, ez lehet a magyarázata annak, hogy míg két testvér – a gazdag Robert és a szegény David – kibírta a népszerűséggel járó terheket, és kibírta annak tudatát is, hogy kísérleti patkányokként használták őket születésüktől fogva – az, hogy így érzik magukat, többször elhangzik a filmben –, a középosztálybeli fiú, akinek a legrosszabb volt a kapcsolata az apjával, összeomlott és öngyilkos lett. Innentől kezdve Neubauer és munkatársai felelőssége – akiket a filmben sejtetett módon a kormányzat is támogathatott – nem pusztán az emberkísérletet illetően vethető fel, de az öngyilkosságot illetően is.

Noha a két életben maradt fiú kitartásának köszönhetően elkezdte megkapni a kísérlet során felhalmozott, rájuk vonatkozó anyagokat, a kísérlet voltaképpeni pontos célja és eredménye a mai napig titkos. A tudomány mindenhatóságába vetett hitet jócskán rombolják a film alkotói, akik számtalan, a történet kapcsán felmerülő kérdést tesznek fel: hol van a „tudós” – amennyiben tudománynak tekinthető a pszichiátria – jogainak határa? Hol kezdődik az ember azon jogainak határa, amelyek nem tagadhatók meg tőle? Hányan lehetnek és lehettek, akik áldozatul estek hasonló kísérleteknek nemcsak Amerikában, de akár világszerte? Van-e esély felelősségre vonni azokat, akik ilyen mértékben élnek vissza tudósi státusukkal, és fosztanak meg másokat emberi jogaiktól?

A rendező nem válaszol – válasza mégis sejthető. Ha nem ő, talán a néző kimondja magában: ha Neubauer élne, a börtönben volna a helye. Az pedig, hogy ő maga épp a nácik – és közvetve azok „orvosi” kísérletei – elől menekült az Egyesült Államokba, olyan olvasatot is ad a filmnek, amibe jobb nem belegondolni.

Három egyforma idegen/Three Identical Strangers
angol dokumentumfilm, életrajzi dráma, 97 perc, 2018
R.: Tim Wardle
10/7