Újra nyitva Kovács Margit múzeuma

A Kovács Margit Múzeum az egyetlen olyan vidéki kiállítóhely, amely eléri az évi egymilliós látogatószámot. Vendégeskedett itt már az iráni sah, az angol királynő és a spanyol király is, azonban az épület műszaki állapota miatt egy időre be kellett zárni a múzeumot.

A felújítás során nemcsak a műszaki berendezések, de az állandó kiállítás is megújult a múzeum két kurátora, Eged Dalma és Szilágyi Zsófia munkájának köszönhetően.

Immár a művész eddig feldolgozatlan hagyatékából származó levelek és fotók is láthatók, az ismert darabok mellé pedig rég nem látott kerámiaművek is kikerültek.

A múzeum tájékoztatása szerint az új kiállításon a Magyarország területén található, eddig ismert, illetve újonnan azonosított köztéri munkákat is bemutatják, például a volt Híradó mozi és a már szintén nem létező Úttörő Áruház kerámia­díszeit, a mintegy 150 látható műnek pedig több mint egyharmadát restaurálták. A korábban megsemmisült munkák digitális paneleken láthatók.

Kovács Margit 1902-ben született Győrben. Hiába volt tehetséges, érettségi után családja anyagi helyzete miatt banktisztviselőként kellett elhelyezkednie, anyja és nagybátyja segítségével végül bekerült Jaschik Álmos magániskolájába. Először grafikusnak készült, 1926-ban, sok társához hasonlóan Bécsbe utazott továbbtanulni. Itt Hertha Bucher iskolájába került, innen állt tovább Münchenbe, ahol folytatta keramikusi tanulmányait, emellett szobrászatot is tanult. Hazatérve egy Benczúr utcai, bérelt kis lakás konyhájában rendezte be első műtermét. Ahogy P. Brestyánszky Ilona monográfiájában írja, korai munkái egyértelműen a bécsi hatásokat mutatják, ugyanakkor müncheni mestere, Karl Killer vallásos pátosza is megfogta: korai Madonnái és Sárkányölő Szent Györgye is erről tanúskodik, csakúgy, mint
a Káin és Ábel, vagy a Jákob álma.

Csak később, a 30-as évek közepén jelent meg nála az avantgárd hatása, de csak annyiban, hogy bizonyos formákat azok geometrikus változatává egyszerűsített. Az 1930. évi Iparművészeti Társulat kiállításán állatfigurás tárgyakkal jelentkezett, egy év múlva azonban már Budapest székesfőváros megrendelésére dolgozott: mesterségeket megjelenítő reliefjén már felfedezhetők későbbi formajegyei. Ekkortól már az állam is vásárolt tőle, így anyagi helyzete kezdett megszilárdulni.
Első kerek kerámiaszobra 1931-ben készült, az Iparművészeti Társulati Nyári Kiállítására. Innentől fordult figyelme a figurák felé, nemegyszer formált meg egyszerű embereket, gyerekeket. A harmincas évek elején előbb Koppenhágába, majd Párizsba ment. A városban akkoriban színes egyéniségekből álló magyar kolónia tanyázott: mások mellett André Kertész, Brassai, Tihanyi Lajos festőművész és Márai Sándor is itt élt. Kovács Margitnak alkalma nyílt Sèvres-ben dolgozni, ahol új technikákkal ismerkedett meg, ugyanakkor a párizsi gótika akkora hatással volt rá, hogy alakjai megnyúltak – később, a 60-as években tért vissza ehhez a formakincshez.

Hazatérve, önálló kiállításon, a kor legprogresszívebb galériájában, a Tamás Galériában mutatta be műveit 1935-ben. Addigra már a bécsi Stephansdom figuráin és a párizsi gótikán túl megihlették a magyar népművészet formái is – ennek a kiállításnak a fő műve az 1934-es Szent Erzsébet-oltár volt.

A harmincas években sorra készítette a reliefeket az újonnan épülő házakra, első egyházi megrendelését pedig a győri prépostságtól kapta, az oltár azonban eltűnt.

A párizsi világkiállításra 1937-ben készített terrakotta falképet, egyházi megbízásai között pedig szerepelt a Városmajor utcai templom keresztelőkápolnája is. A Tamás Galériában rendezett következő kiállításán a kritikusok már egyértelműen a legjelentősebb magyar keramikusként említették, sőt ekkor már amerikai megrendelője is akadt.

A háború után nem sokkal egy interjúban azt mondta – a beszélgetést az említett tanulmány szerzője idézi –, hogy dolgozna, ha lenne annyi fája, hogy befűthesse a kemencét. Nem sokkal később már el tudta kezdeni a munkát: a Csodálatos halfogás vagy a Szent Lukács arról árulkodik, hogy továbbra is a biblikus témákat kereste, ugyanakkor ismét megjelennek nála a népi figurák, csakúgy mint a gyerekekről készült szobrok. Az 1948-as fordulat után egyértelműen a népi témák felé fordult, a szocialista realizmus időszakát azonban alkotóként ő is megszenvedte, annak ellenére, hogy nemcsak a magyarországi elismeréseket vehette át sorban, hanem a híres 1958-as brüsszeli világkiállítás Nagydíját is. A magyar képzőművészetben 1957-ben bekövetkezett ideológiai fordulat után Kovács Margit visszatért régi formáihoz és témáihoz. A 60-as és 70-es években készült, durvább anyagból formált, rusztikus plasztikák és reliefek a görög mitológia, az archaikus mesék és népi mondák világát idézik meg, mint például a Cantata Profana. A Műcsarnokban 1970-ben rendezett nagy kiállítását huszonegyezren látták. Kovács Margit 1977-ben halt meg.

A szentendrei múzeum anyagát a művész által 1972-ben a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának adományozott alkotások képezik – a háromszáznál is több mű többsége figurális kompozíció.