Kultúra

Figyelemre méltó zárvány

Zseniális szilánkok: ismeretlen versekkel kiegészítve jelent meg Karinthy Gábor életműve – Ágh István: Többről van szó, mintsem sajnálkozzunk sötétje miatt

Az eddig ismert csaknem száz mellett nyolcvan ismeretlen vers is olvasható abban a kötetben, amely a Helikon Kiadónál jelent meg a közelmúltban Karinthy Gábor művei­ből Összegyűjtött versek címmel. A Tillai Tamás tervezte borító telitalálat: a rácsok mögött gomolygó formák felkészítik rá az olvasót, hogy belépjen az üstökösként berobbant, majd elboruló elméjű költő világába.

Figyelemre méltó zárvány
Karinthy Gábor
Fotó: MH

Tanulmányában a szerkesztő, Kőrizs Imre idézi az egykori iskolatárs, Szilágyi János György ókortudós visszaemlékezését, aki azt mondta: Karinthy Gábor tudta magáról, hogy költő, és semmi egyéb. Versei kezdetben a Lónyay Utcai Református Gimnázium diáklapjában jelentek meg, és noha nagyon korán publikálta első kötetét, majd megjelentek Ovidius-fordításai is, a háború felőrölte idegrendszerét, és innentől rendszeresen gyötörte, ahogy maga fogalmazott, az „ördöggörcs”. Ugyanakkor Ágh Istvánt idézve Kőrizs nem véletlenül állapítja meg, hogy „többről van szó, mintsem sajnálkozzunk sötétje miatt, hogy mi lehetett volna belőle”.

A versek alapján úgy tűnik, József Attila önmarcangoló attitűdje párosult benne Csáth Géza pokoljáró hajlamával és Kosztolányi túlfinomultságával, a lehető legkritikusabb pillanatban, a második világháború előtt. A Végítéletet például innen, a 21. századból nehéz másként olvasni, mint előérzetként: az „utolsó nap” végének csöndje és sötétje már a posztapokalipszist idézi, míg a Sírvers József Attilát. A középkori ballada villonos hangvételével ugyanúgy szörnyű belső látomást jelenít meg, mint jó néhány másik darab, köztük a Neuraszténia című.

A kötet – és az őrülethez vezető út – egyik fontos állomása az Akkor kezdődött című vers: a feszes tempójú kilenc versszakban Karinthy Gábor azt a délutánt mondja el, amikor a még békésnek tűnő Budapesten egy kávéházi asztalnál elolvassa a háborús tudósításokat a lapok­–ban, és hirtelen beléhasít a realitás. „S ak­kor kezdődött”, nevezi meg az első és a hetedik versszakban a megőrülés pillanatát.

A gyűjteményben előre került az 1937-es kiadású Étel és ital című kötet, amelyben a fent idézett mű szerepel, ezután olvashatók az 1932-benmegjelent „Versek” darabjai – közöttük az Éjféli kaland, amelyben a szív rózsáját felfaló Sátán kacag pasolinis látomásban. Utána következnek az 1932–33 között írt művek, majd A part felé címmel az 1934–52közt írt és Én, fájdalomherceg címmel az 1953–65 közötti művek, ezután pedig a kéziratban maradt versek. Köztük is egészen megdöbbentők, mint például a Noé úszik című, amely József Attila szabad ötleteinek jegyzékét idézi: „Noé úszik, utána kúszik Karinthy Gábor hétfejü sárkány fejét levágta, jól van tűzvész haj, haj, haj”. A verset lehet lelkiállapot és tartalom, valamint esztétika és forma szerint nézni: itt a kettő feszültsége robban figyelemre méltó szilánkká. Máshol Weöres Sándor idéződik meg az „értelmetlen” szavakból álló versekkel: „Kenegve kálom émeken Szuttyadt feleknek lombús szálain” – írja. Hogy mit jelent, nem tudható – pedig vers.

Az 1972-ben írt Utószó önéletírás: nemcsak nehéz gyermekkorát idézi fel, de kapcsolatát is az édesapjával, akinek zsenialitása saját bevallása szerint nem súlyosult rá, sőt, apja biztatta, elismerte. Mesél a nyugatos időkről, majd a hosszú végjátékról, amely 1952-ben kezdődött: öt évet töltött az intapusztai elmeotthonban, ahol Benedek István barátként próbált rajta segíteni, később Budán is az ő gondoskodása mellett tudott önállóan élni. Ahogy írja, Karinthy Frigyes az első pillanattól úgy vélte: nem ő, hanem fia az igazi költő. „Mégis volt egy időszak, amikor izgatott az a probléma, zseni-e az apám, vagy csak egyszerű ember, aki tud írni. Lehet, hogy azért, mert mindenkinek a szemében »a Karinthy Frigyes fia« voltam, én pedig önmagam akartam lenni. Nem több, mint ami vagyok: lírai költő”.

A maga módján az volt – mindazon utakon elindult, amelyeken József Attila, Pilinszky vagy Weöres a modern lírában. Hogy egyiken sem tudott végigmenni, az részben labilitása, részben a mocskos 20. század következménye. A korszak, amelybe József Attila beletört, amelyben Pilinszky a magyar líra egyik legfontosabb fejezetét megírva szublimált, és amelyen Weöres bolondálarcban végigment, Karinthy Gábort felőrölte. A karcsú kötetnyi mű mégis fontos zárványa az irodalomnak.

Kapcsolódó írásaink