Éjjel a kőhíd alatt

Hogy a matematikus végzettségű, Prágában született, Bécsben, később Palesztinában, majd újra Bécsben élő szerzőt elhelyezhessük az irodalomban, érdemes a szakmára hallgatnunk: Jorge Luis Borges, Italo Calvino és Graham Greene is elismeréssel szólt róla. Ha párhuzamot keresnénk, épp Borges, Calvino és Cortázar ugrana be: Perutz ugyanolyan természetességgel teszi írásaiban valósággá a valóságon túlit, mint a fentebb említettek, akikhez írói világa sokkal közelebb áll, mint Franz Kafkáéhoz.

Noha az Éjjel a kőhíd alatt regény, a nagyon vázlatos kerettörténetben valójában középkori eredetű anekdoták, tanmesék követik egymást, úgy, ahogy az Ezeregy éjszakában Boccacciónál vagy Giambattista Basile Pentameronjában, ily módon a szerző egyértelműen középkori eredetű és még a 18. században is élő műfajt élesztett újjá.

A történet II. Rudolf Prágájában kezdődik: a császár egy alkalommal megpillantja Esztert, Mordecháj Meisl feleségét, akibe beleszeret. Mivel valós kapcsolatról az esetükben szó sem lehet, Löw rabbi varázslatával álmukban lehetnek egymáséi – egészen addig, amíg átok nem sújtja a várost a bűn miatt. Perutz mesterien játszatja össze a különféle szálakat, amelyeket hol bekapcsol a fő történetszálba, hol kifuttat a regényből: kapunk példázatot sorsról, névmágiáról, bekerült egy 18. századi francia históriát utánzó szerelmes mese –hasonlót Kundera is feldolgozott a Lassúságban –, máshol az álruhás császár festi le titokban elhunyt kedvesét, megint máshol egy horvát báró leckézteti meg a vele pimaszkodó cseh aranyifjút. A kötet nemcsak az anekdoták mentén szálazódik szét, de az időrétegekben is: hol mintha a középkori Prágában járnánk, hol Rudolf Prágájában, máskor az időtlenségbe fordul minden, például a végén, amikor megjelenik Ázáél angyal, hogy megbüntesse a csodarabbit.

Perutz az Éjjel a kőhíd alatt című regényt a 20-as években kezdte el, de csak 1951-ben fejezte be, a könyv végül 1953-ban jelent meg Ausztriában, visszhangtalanul – noha a háború előtt a szerző igen sikeresnek számított.
Akár a korábbi munkák, akár e késői mű felől közelítünk az életműhöz, megéri: eredeti, sok szempontból valóban csak most „beérett” próza Perutzé, amelyet érdemes felfedezni.