Folytatódik az itáliai ünnep: Michelangelo rajzai Budapesten

Kárpáti Zoltán kurátor állította össze a közelmúltban felújított Szépművészeti Múzeum idei első nagyszabású kiállítását: A test diadala – Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet című tárlaton Michelangelo mellett Leonardo, Raffaello, Andrea del Sarto, Luca Signorelli, Jacopo Pontormo, Agnolo Bronzino, Francesco Salviati és Rosso Fiorentino rajzai láthatók június 30-ig. A tegnap a Budapesti Tavaszi Fesztivál első rendezvényeként megnyílt kiállításon helyet kapott az a rajz is, melyet nemrég fedeztek fel egy külföldi magángyűjteményben, és amelyet Michelangelo egyik legelső, tizenévesen készített műveként azonosítottak.

A kiállítás elsősorban azon rajzok köré szerveződik, amelyek a nagy művekhez – a Sixtus-kápolna freskóihoz, az Utolsó ítélethez és az elveszett Léda-festményhez – készültek. Mint azt a tegnap délelőtti szakmai bejáráson Baán László, az intézmény főigazgatója elmondta, a bemutatott nyolcvan mű közül harminc Michelangelóé, ez a kiállítás pedig már a második „itáliai ünnep” a rekonstrukció után megnyílt intézményben rövid időn belül, hiszen egy Leonardo-kiállítással nyitottak tavaly ősszel.

Kárpáti Zoltán kurátor a tárlat első képéről szólva elmondta: Fra Bartolomeo Michelangelo-portréját azért választotta, mert noha a művészt akkoriban már istenítették, ez a portré nem idealizált: megtört, középkorú férfit mutat, akinek jól látható jellegzetes vonása, törött orra.

A tárlat egyszerre hiedelemromboló, és a Michelangelo-képet árnyaló jellegéről árulkodik, hogy a kurátor igyekezett ráirányítani a figyelmet nemcsak a zsenire, de a művészre, mint kortársaival ambivalens viszonyban álló üzletemberre is, akinek a sajátos brandépítésében éppúgy szerepet játszott az, hogy a rajzait, vázlatait megsemmisítette – fennmaradt olyan levele, amelyben erről rendelkezik –, mint az, hogy viszonylag kevés művet engedett piacra, ezzel is megemelve azok értékét. Sajátos a kiállítás abból a szempontból is, hogy nem időrendben, inkább a vizuális párhuzamokra koncentrálva rendeződik el az anyag, amelyben helyet kaptak a Szépművészeti saját Leonardo-rajzai is.

Az első egységben Michelangelo alkotásai Domenico Ghirlandaio, a mestere műve mellett jelennek meg – bár ő igyekezett autodidaktaként láttani magát, valójában a kor egyik legjobb rajzolójánál tanult. Ebben a szekcióban kapott helyet Fra Bartolomeo is, az egyik legismertebb firenzei műhelyt fenntartó szerzetes-festő.

Firenzére, amely Michelangelo korában amúgy is a Medici-párt és a köztársaságpárt (valójában a Medici-ellenpárt) közti villongások színtere volt, jellemző volt ebben a korban, hogy a művészeket nagyon rosszul fizették. Ez volt az oka annak, hogy mások mellett Raffaello és Michelangelo is azon nyomban elhagyta a várost, amint máshol tisztességes ajánlatot kapott. Sem Fra Bartolomeónak a kiállításon látható hátaktja, sem Michelangelo rajzainak többsége nem élő modell után készült – az élőmodelles legenda a romantika korában terjedt el –, míg Fra Bartolomeo mozgatható fabábuk, a többi reneszánsz mester javarészt viaszbábuk után dolgozott, ami természetesen magas fokú anatómiatudást feltételezett.

Viaszból formázták meg a készülő szobrok mintáit is, a rajzok – főleg Michelangelo esetében – nem nagyon maradtak meg. Ezért is kuriózum az a kis vázlat, amely a későbbi Dávid-szobor testtartásához hasonlatos pózban ábrázolt férfiról készült. Külön falat kapott a cascinai csata: Michelangelo 1504-ben kapott megbízást a firenzei városháza nagytermében elkészítendő falképre. A téma a Pisa felett aratott 1364-es győzelem lett volna, egy másik falon Leonardo ekkor már elkezdte az anghiari csatát. Leonardo műve megsemmisült, Michelangelo azt a jelenetet szerette volna megfesteni, ahogy a pisaiak meglepik az Arnóban fürdő firenzei katonákat.

A művészt 1505-ben II. Gyula pápa Rómába hívta, és nemsokára felkérte a Sixtus-kápolna mennyezetképeinek megfestésére. Noha az életrajzírók hozzájárultak ahhoz a legendához, hogy a mester maga festette meg az összes részletet, ez nem igaz – segédekkel dolgozott, mint bárki más a korban. Az előkészületek során rajzolt kartonok nagy része még akkor megsemmisült, a többit maga a mester kérte elégetni, néhány vázlat azonban így is fennmaradt. Mint azt Kárpáti Zoltán elmondta, a tárlaton azért szerepelnek a freskókról készült kinagyított fényképek, hogy a látogatónak azokat legyen módjuk összevetni a rajzokkal. Ezek közt az egyik, Albertinából származó tanulmány, Rubens tulajdona volt. Nemcsak a nevét írta rá, de bele is rajzolt Michelangelo művébe. Michelangelo korábban fekete krétát használt, a kápolna előkészítésekor azonban vöröset, amelyet fedőfehérrel kombinálva plasztikusabb hatást tudott elérni. Andrea del Sarto, a „hibátlan festő” egy rajza is itt kapott helyet, a karról készült tanulmánya Michelangelót idézi. Ebben a szekcióban helyezték el a kor másik híres rajzolója, Bartolommeo (Baccio) Bandinelli munkáit is – ő volt az, aki Michelangelo helyett elkészíthette a Dávid párdarabját, a firenzei városháza elé készült Hercules és Cacust.

Külön egységet szenteltek az elveszett Léda-képnek, sok korabeli másolata közül a londoni National Gallery gyűjteményében őrzött változat került ki a Szépművészeti falára, Rosso Fiorentino nagy rajzmásolata mellé. Noha a kép nem, egy korai fejtanulmány fennmaradt, ez látható a tárlaton.

Az utolsó szekció az Utolsó ítélet, mint az egyik fő mű köré épül: a korban botrányosnak számító, meztelen alakokat felvonultató kompozíció a pápának készült, és noha csodálatot váltott ki, 1563-ban a művész munkatársát, Daniele da Volterrát kérték meg, hogy ruhákkal takarja el az illetlen részeket. A reprodukciókon azonban tovább terjedt az eredeti változat – biztosítva az évszázadokon átnyúló érdeklődést. Az utolsó kép a nagyon idős mester egyik Madonna-vázlata: mint a bejáráson elhangzott, a meztelen alakot ábrázoló kép oldott vonalainak egyik oka, hogy a szokatlanul magas kort megért Michelangelo keze ekkor már kevéssé volt biztos.