Széteső tragédiák és történelmi dráma thrillerbe oltva

Háborús film, amerikai típusú akciófilm (öndefiníciója szerint thriller), lelki drámába oltott romantikus szerelmesfilm és klasszikus történelmi film: nagyjából ezen műfajok elegyítésével kísérletezik Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új, Apró mesék című filmjében. Felemás sikerrel, a nem összeillő összetevők mentén ugyanis néhol még úgy is szétesik kissé a film, hogy a történet pörgős és izgalmas.

Az 1945-ös ostrom után vagyunk: Pest romokban áll, mindenki a háborúban eltűnt hozzátartozóit, katonának vitt rokonait keresi: az újságok apróhirdetési rovatai tele vannak kétségbeesett üzenetekkel. Hankó Balázs (Szabó Kimmel Tamás) pedig abból él, hogy ezekre jelentkezve a rokonoknak kitalált történeteket mesél a szovjet hadszíntérről egy-egy ebédért cserébe.

Egyszer azonban csúnyán ráfarag, és hamarosan valahol vidéken találja magát, egy vadászházban, ahol Judit (Kerekes Vica) él a kisfiá­val (Tóth Bercel). Az enteriőrök, a főváros és a falu ábrázolása az utolsó apró részletig hiteles, a nyelvvel és a színészi játékkal azonban gond van: a mai beszédfordulatok, beszédritmus kissé idegen a negyvenes évektől, Szabó Kimmel játéka pedig végtelenül egysíkú – egy néző a filmről kijövet meg is jegyezte, hogy „a rendező azért szólhatott volna neki, hogy ne vágjon folyamatosan ugyanolyan arcot”. Márpedig folyamatosan ugyanolyat vág, mimikája sablonos, játéka leginkább semmilyen.

Kerekes Vica menti ugyan a filmet (legalábbis a férfihoz képest), ám a valódi színészi teljesítményre egészen a film második feléig várni kell, ekkor tér csak haza a nő férje, akit Molnár Levente alakít. Végre hitelesen: úgy játssza a háborús bűnös katonát, hogy szinte azt is elhisszük, azonos a kétarcú, mindenkit megvezető pszichopatával, akit a családja sem várt haza, lévén gonosz és kegyetlen ember.

Amilyen lassan csordogált a film a nyitójelenetek akciódús pillanatai után, itt megint annyira felgyorsul, sűrű egymásutánban zúdul ránk az egész drámasorozat a férj vállalhatatlan háborús szerepétől az orosz megszállók cinikus igazságtalanságán és a munkaszolgálatos férfi tragédiáján át a két férfi közt felőrlődő nő szenvedéséig, majd a csúcsjelenetig – amely sajnos Hollywoodot idézi, rossz értelemben. Amikor a víz alá kerülő, fulladozó Szabó Kimmel előtt feldereng a végtelen orosz hómező, majd a fulladásos halálból feltámadva megmenti a szeretett nőt, hogy közben kiderüljön: a férjjel szemben ő tulajdonképpen háborús hős (legalábbis emberi értelemben), úgy érezzük, ez már sok. Történelmi filmben mindez valószínűtlen, egy szerelmi drámához képest viszont túlteng benne a történelem.

Itt jegyezzük meg, a film egyik legnagyobb erénye épp az, hogy a rendkívül komplex helyzetet és az adott történelmi pillanat szereplőit, a falu vezetőit, az orosz katonákat vagy az egykori munkaszolgálatossal szembeni totális közönyt teljesen hitelesen ábrázolja, ugyanakkor az akciófilmszerű kifejletet nem vezeti fel, nem indokolja az azelőtti egy óra. Még úgy is zavaros mindez, hogy a rendező és a forgatókönyvíró egy újabb csavarral mégis megmenti a film hitelességét: a történet a végén ellebeg a bizonytalanságba. Nem kapunk választ arra, hogy valóban – filmi értelemben – megtörtént-e mindez, vagy csupán Judit apró meséjét hallottuk. Ha kissé visszavettek volna a barokkos horrorból és a műfaji tobzódásból, jobban sikerült volna az egész.

Apró mesék
Magyar romantikus thriller, történelmi film, 112 perc, 2019
Rendező: Szász Attila

10/5