Kultúra

Ma kilencvenéves Milan Kundera

Születésnap

A kortárs cseh irodalom kiemelkedő alakja, Milan Kundera, ma tölti be kilencvenedik évét. Irodalmi pályafutását költőként kezdte. Első elbeszélését 1958-ban írta Én, a búbánatos Isten címmel.

Ma kilencvenéves Milan Kundera
Milan Kundera
Fotó: MH

Az 1960-as évek első felében nagy sikert aratott három elbeszéléskötete (a Nevetséges szerelmek című ciklusa). Első regénye az 1967-ben megjelent Tréfa, amelyből 1968-ban, a prágai tavasz idején film is készült. A csehszlovák kultúrpolitika vezetői hisztérikusan reagáltak: kizárták a pártból, egyetemi állását elvesztette, könyvét száműzték a boltok és a könyvtárak polcairól. Az emberarcú szocializmus eszméjében hívő Kundera jelentős szerepet vállalt az 1968-as „prágai tavasz” ­eseményeiben, ami miatt eltiltották a tanítástól, és a tiltott írók listájára került. Következő regénye, Az élet máshol van már Franciaországban jelent meg 1973-ban, s elnyerte a Prix Médicis étranger díjat. Az író 1975-ben emigrált Franciaországba. Búcsúkeringő című regénye 1976-ban jelent meg, ezt három év múlva követte A nevetés és felejtés könyve című regénye. E műve miatt megfosztották csehszlovák állampolgárságától, a francia állampolgárságot 1981-ben kapta meg. Világsikert aratott 1985-ben A lét elviselhetetlen könnyűsége című regénye, amelyből Philip Kaufman rendezett filmet. 1990-ben adták ki utolsó cseh nyelven írt regényét, a Halhatatlanságot, azóta franciául alkot, idézi fel az MTI. Kunderát hosszabb ideje az irodalmi Nobel-díj egyik esélyeseként emlegetik.