Kultúra

Százhetvenöt éve született Paul Verlaine, a szimbolista költészet jelentős alakja

Évforduló

Érettségije után hivatalnokként dolgozott, de inkább irodalmi körökbe kezdett járni Paul Verlaine, aki ma százhetvenöt éve, 1844. március 30-án született.

Százhetvenöt éve született Paul Verlaine, a szimbolista költészet jelentős alakja
Paul Verlaine
Fotó: MH

A távirati iroda portréja szerint a Modern Parnasszus című folyóirat első, 1866-os füzete nyolc versét közölte, majd megjelent első önálló kötete is abban az évben, Szaturnuszi költemények címmel, ebben szerepel egyik legismertebb verse, az Őszi chanson. Feleségétől 1871-ben született a fia, Georges. Abban az évben találkozott Arthur Rimbaud költővel, akivel szenvedélyes szerelmi kapcsolata lett, utazásaik során írta Dalok szöveg nélkül című kötetének páratlan zeneiségű verseit. Miután a féltékeny Verlaine rálőtt Rimbaud-ra, börtönbe került, a szabadulása után írta a Bölcsesség című kötetének érzelmi kálváriájáról és áhítatos katolicizmusáról beszámoló verseit, az 1880-as megjelenés meghozta számára a valódi elismerést. Híres verse, a Költészettan 1882-ben született. Ezután jelent meg a Hajdan és nemrég, valamint a Párhuzamosan című kötete, valamint Az elátkozott költők című kritikagyűjteménye, életének utolsó szakaszából említésre méltók önéletrajzi jellegű feljegyzései, amelyek Kórházaim, illetve Börtöneim címmel jelentek meg. Nyomorban hunyt el 1896. január 8-án. (PO)