
Brit történész: A hidegháború vége elindította Ázsia évszázadát
ĀA drámai változás nemcsak Kínában érhető tetten, a jelenlegi számítások szerint 2075-re India gazdasága lesz a harmadik legnagyobb a földön
ĀA drámai változás nemcsak Kínában érhető tetten, a jelenlegi számítások szerint 2075-re India gazdasága lesz a harmadik legnagyobb a földön
ĀA platform üzemeltetői blokkolták a Haníjével kapcsolatos részvétnyilvánításokat
ĀHaníjét eddig tisztázatlan körülmények között teheráni látogatásán ölték meg
ĀA védelmi tárca az álhírek leleplezése érdekében létrehozott Inforadar nevű honlapján hamisítványnak minősítette a Telegramon terjedő híresztelést
ĀA jelenleg zárolt kohéziós pénzekről a miniszter azt mondta, politikai nyomást akarnak gyakorolni Magyarországra a visszatartásukkal
ĀOroszország korábban már közölte, hogy nem vesz részt egy második békecsúcson
ĀA tárcavezető úgy értékelt: Az ukrán döntés kész helyzet elé állított két tagországot, ami nem éppen elfogadható viselkedés egy tagjelölt ország részéről
ĀA csütörtöki fogolycserében a két oldal összesen 26 embert adott át a másiknak Ankarában
ĀA Lukoil-szállításokat érintő végső bizottsági döntés a Magyarország és Szlovákia által adott válaszok tükrében születik meg
ĀAz Izrael északi határához közeli települések népjóléti és egészségügyi osztályait arra utasították, hogy álljanak készen a lakosság gyors evakuálására
ĀA holttesteket DNS-vizsgálat, valamint halottvizsgáló és vöröskeresztes szakemberek segítségével fogják azonosítani
ĀA POLSA honlapján olvasható közlemény szerint Uznanski a jövő hétfőn kezdi el kiképzését az Európai Űrügynökség (ESA) projektje keretében
ĀA magyar és a szlovák kormány korlátozná az áramszolgáltatást
ĀAz akció célja a migrációs nyomás csökkentése a schengeni övezet külső határán
ĀAz államfő döntéséről Malgorzata Paprocka, az elnöki hivatal főnöke tájékoztatta a PAP hírügynökséget
ĀTovábbi megoldások előkészítéséről is beszámolt
ĀKezdeményezték a mentelmi jogának felfüggesztését
ĀAz európai szövetségeseket aggasztják Donald Trump fenyegetései
ĀKiképezték a lázadókat a robbanóanyaggal felszerelt kis házi készítésű drónok kezelésére
ĀJosep Borrell: A szabadon bocsátott aktivistákat igazságtalanul börtönözték be
ĀJúlius végén Európa 1,5 millió tonna LNG-t importált az Egyesült Államokból