Külföld
Zuhanás a hatalom csúcsáról
A lengyel ügyészség Zbigniew Ziobro ellen lép fel

Zbigniew Ziobro mentelmi jogának felfüggesztését a lengyel parlamenti alsóház múlt pénteken szavazta meg, és rábólintott a politikus esetleges előzetes letartóztatására is. Az ügyészség aznap el is rendelte Ziobro elfogatását, ennek végrehajtásával a lengyel belbiztonsági ügynökséget (ABW) bízták meg. Az ABW megállapításai szerint Ziobro „jelenleg Magyarországon tartózkodik, ezért nem sikerült letartóztatni” – közölte Nowak.
A letartóztatás szükségességét azzal indokolta meg, hogy Ziobro bujkálhat, és megnehezítheti az ellene folytatott eljárást.
Annak kapcsán, hogy az ellenzéki képviselő rákbetegséggel küzd, a szóvivő elmondta: amennyiben Ziobrót letartóztatják, szakorvosi vizsgálatra kerül sor, és egészségügyi akadályok megerősítése esetén elállnak a vizsgálati fogságtól.
A szóvivő arra is reagált, hogy Ziobro ügyvédje védencének külföldi kihallgatását kezdeményezte, például a magyarországi lengyel konzul közvetítésével. Nowak szerint ez adott esetben lehetetlen, mert az ügy „bonyolult és sokszálú”. Kizárta a magyar ügyészség esetleges közvetítését is a nemzetközi jogsegély keretében. „Akkor a gyanút magyar nyelvre kellene lefordíttatnunk, a magyar fordítást pedig a tolmács segítségével lengyelül olvasnák fel a gyanúsítottnak, miközben a magyar ügyész nem ismeri a mi eljárásunkat és az ügyet sem” – magyarázta a szóvivő.
Zbigniew Ziobrót hivatali visszaéléssel és kötelességmulasztással, összesen 26 rendbeli bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyekért akár 25 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. Az ügyészség szerint az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette kormány idején igazságügyi miniszterként a tárca munkatársaiból is álló „szervezett bűnözői csoportot alapított és irányított”.
Ziobro és a PiS politikusai „abszurdnak” nevezték a gyanút. Zbigniew Bogucki, a lengyel államfői hivatal főnöke múlt pénteken úgy ítélte meg: a volt igazságügyi miniszter „nem számíthat igazságos perre Lengyelországban”, mert a lengyel igazságügy helyzete a jelenlegi kormány idején „beteges”.
