Vádat emeltek a Tarnát megcsapoló aldebrői borász ellen
ĀCsaknem másfél év után vádat emelt az ügyészség
ĀCsaknem másfél év után vádat emelt az ügyészség
ĀAz ukrán nyilvántartás jelenleg több mint 600 nevet tartalmaz
ĀA döntéssel a táblabíróság az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék határozatát súlyosította
ĀA kolumbiai megbízókkal kizárólag egy vietnami vádlott tartotta a kapcsolatot, és az általuk adott utasításoknak megfelelően járt el
ĀA Pest Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye
ĀA vádlott ittasan vitába keveredett az apjával, ezután pedig egy elektromos körfűrésszel 15 centiméter hosszú sebet ejtett a hátán
ĀMár reggel úgy ült autóba, hogy előtte ivott...
ĀMindkét gyermek a helyszínen belehalt a sérüléseibe, apjuk másnap délelőtt öngyilkosságot kísérelt meg
ĀHarapófogóval és légfegyverrel tört rá a nyolcvanéves asszonyra
ĀA hatályos jogszabályok előírják, hogy a külföldiek vagy hontalanok által örökölt földterületeket egy éven belül elidegenítik
ĀA gyógyszerek felírását kérő férfi rendszeresen fizetett az orvosnak, esetenként az asszisztensnek is
ĀA férfi egy kocsmai italozás után egy novemberi estén elhatározta, hogy megöli a nőt, ezért magához vett egy fejszét és egy kést
ĀAz esetről a biztonsági kamera felvételt is készített
ĀAz ügyészség egy nő büntetésének súlyosítását indítványozza
ĀA vádak szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) vezető politikusa visszaélt polgármesteri hatáskörével
ĀA férfi hónapokon át rendszeresen vitt be tiltott tárgyakat pénzért
ĀMegtévesztett ismerőseitől vagy direkt kérte el a pénzt, vagy kölcsönt vett fel
ĀMegállapították, hogy veszélyes saját magára és a környezetére is
ĀNyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett
ĀTalán szuvenírnek szánta a litván férfi a hangfalat. A rendőrség másképp gondolta
ĀA vád szerint a cégek könyveléseibe fiktív számlákat állítottak be, így csökkentették áfafizetési kötelezettségüket
ĀAz ütésektől az út menti árokba esett
ĀA piromániás tivornya 2,8 milliós kárt eredményezett
ĀA sértettek között volt magyar és külföldi állampolgár is
ĀAz elfogása óta letartóztatásban lévő férfi bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni
ĀA rendőrök tavaly májusban csaptak le a dílerre
ĀA gyártó szerint a készítmény daganatos betegségeket gyógyít
ĀA hétvégén a kormány bejelentette, hogy megerősítik mind a brüsszeli ügyészséget, mind a fővárosi szövetségi rendőrséget
ĀAz új-mexikói Santa Fében történt tragédia ügyében két éve tart a nyomozás