Külföld
Donald Tuskot megalázták az EU nagy államainak vezetői – újjáéled a V4-csoport
„Az új cseh kormány programja semmiféle közeledést nem mutat az ukrán álláspont irányába” – nagyjából így lehetne összefoglalni a prágai sajtó álláspontját. A zsurnaliszták nagyon jól tapintottak a lényegre, mert a Visegrádi Csoport (V4) – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – szétesését éppen az ukrajnai helyzet különböző módon való értékelése okozta.
A lengyelek már az előző konzervatív-nemzeti kormány idején is erősen oroszellenes álláspontot képviseltek, erre „lapátolt rá” a jelenlegi brüsszelita kabinet. A most leköszönt, összefércelt cseh koalíciós kormány sem gondolkodott másként, míg Pozsonynak idő kellett, hogy kritikusan nézze a kijevi kardcsörtetést.
A magyar kormány álláspontja már régóta világos: a harcok folytatása helyett mindenképpen fegyvernyugvásra, békére van szükség.
Tulajdonképpen az ukrajnai konfliktushoz való viszony különbözősége verte szét a V4-csoportot. Andrej Babis újraválasztásával viszont reális közelségbe került az „újrakezdés” lehetősége.
Viszont Lengyelország szerepe erősen kérdéses. Márpedig Varsó nélkül, ha nem is lehetetlen, de mindenesetre problematikus a közép-európai együttműködés. Amikor még úgymond zökkenőmentes volt a csoporton belüli együttműködés, Lengyelország több mint 300 ezer négyzetkilométeres méretével, 40 milliós lakosságával és az EU ötödik legnagyobb gazdaságával kihívást jelentett a másik három kisebb V4-tagállamnak.
Például 2021-ben heves vita robbant ki Prága és Varsó között a közös határon, de lengyel területen lévő Turów szénbánya körül. Az akkor hatalmon lévő Andrej Babis cseh miniszterelnök környezeti károkra való hivatkozással a kitermelés megszüntetését követelte, de a lengyelek ezt határozottan visszautasították. Végül az Európai Bíróság a bánya bezárása mellett döntött.
Ez a vita nemcsak a környezeti károkról szólt.
A cseh politikai közbeszédben tartotta magát az a vélemény, hogy a lengyelek erejüknél fogva „rátelepedhetnek” a V4-csoportra.
A mostani helyzet más. A konzervatív Karol Nawrocki lengyel elnökké választása alaposan meggyengítette a Brüsszelnek elkötelezett Donald Tusk globalista miniszterelnök pozícióját. Ehhez tudni kell, hogy Lengyelország parlamentáris és elnöki demokráciaként működik, az államfőnek számos olyan joga van, amellyel felülírhatja a törvényhozás döntését, sőt még törvénykezdeményezési felhatalmazással is rendelkezik. Nawrocki megválasztása után nem sokkal már közölte, hogy számára fontos a visegrádi együttműködés. Az az együttműködés, amelynek szétverésében Donald Tusk, mint lengyel kormányfő, aktívan részt vett.
Ez azonban még nem jelentette azt, hogy Tusk elnyerte volna az EU vezetőinek és befolyásos államainak bizalmát.
Komoly vitái vannak Berlinnel a német második világháborús kártérítés ügyében. Varsó szerint jár neki a horribilis összeg, a németek szerint viszont erről már korábban – még a rendszerváltás előtt – lemondott. Brüsszellel az ukrán menekültek befogadásának fokozatos elutasítása miatt vannak komoly nézeteltérései.
Mindez azonban csak a felszín. Tusk valódi problémája, hogy bár Lengyelország az EU ötödik legnagyobb gazdaságával rendelkezik, szolgaian követi Brüsszel utasításait, még sincs annyi érdekérvényesítő szerepe, mint a nagyobb államoknak. Tusk azon kísérlete gyorsan megbukott, hogy betörjön az EU döntéshozatalába. Még ennek látszatát sem tudta soha elérni. Esélye sem volt, hogy bármilyen befolyást is szerezzen az EU belügyeiben vagy Ukrajna ügyében.
Viszont amit mindezek helyett kapott, annak egyáltalán nem örült. Az EU elitje közvetett módon rakta a helyére. Tényszerűen fogalmazva: egyértelműen megalázták, amikor a brüsszeli vezetőktől teljesen elkülönítve, egy másik vagonban biztosítottak helyet számára az EU-delegáció Ukrajnába történt utazása során.
Az éjszakai utazásra idén május 10-én került sor: Emmanuel Macron francia elnök, Friedrich Merz német kancellár és Keir Starmer brit miniszterelnök egy szeparált vagonban utaztak, a nagy hírügynökségek többnyire csak őket örökítették meg. Donald Tusk mintha ott sem lett volna.
Ez többek között azért is nagyon fájhatott Tusknak, mert Lengyelország, Franciaország és Németország alkotják a weimari háromszög néven ismert konzultációs formációt, amelynek célja az újabb európai háború megelőzése. Csak emlékeztetőül: A 2014-es Majdan téri puccs során a három ország külügyminisztere aktívan részt vett a törvényesen megválasztott ukrán elnök, Viktor Janukovics elűzésében.
Mindez kevés volt Brüsszelnek ahhoz, hogy Lengyelországot „nagykorúsítsa”.
A politikai történések jósolói most azt mondják, hogy Nawrocki közelebb fogja vinni Lengyelországot a most már biztonságosabban együttműködő Magyarországhoz, Csehországhoz és Szlovákiához. Teljes értékű kooperációra addig nem kerülhet sor, amíg a Tusk-kormány hatalmon van. Lengyelországban 2027-ben lesz esedékes a parlamenti választás, de kérdés, hogy ez a kormány – amely most úgy látszik, a két szék között a pad alá esett – képes lesz-e addig hatalmon maradni.
Viszont Babis győzelme, még akkor is, ha Lengyelország csak felemás módon vesz majd részt a közös munkában, teljesen átrajzolja a térség geostratégiai térképét. Ha csak részben is, de visszaállhat az az állapot, amikor a V4-ek közös beleegyezése nélkül az EU döntéshozó intézményei nem voltak képesek határozatot hozni.
Már ez is jelentős politikai sikernek számítana.
Ugyanis nemcsak arról van most szó, hogy három vagy négy ország szavaz majd a brüsszeli akarat ellen, hanem egy egész térség, amely félreérthetetlenül jelzi a brüsszeli központtól eltérő, különutas politikáját.
Mert már most is mit látunk: az Európai Unió állam- és kormányfői testületében, az Európai Tanácsban – amely az EU legfőbb döntéshozó szervezete – Babis révén egy újabb, a Patrióta pártcsaládhoz tartozó miniszterelnök foglal majd helyet.
A folyamat lassan, de biztosan közelít ahhoz a helyzethez, amelyet Nicolas Sarkozy volt francia elnök még 2019-ben kritizált: „Ha nekik [a V4 államainak] minden tanácsi ülés előtt külön kell találkozniuk, az kérdéseket vethet fel.”
