Külföld
Helyettesítheti-e Ausztria Lengyelországot a visegrádi csoportban?
Ukrajna miatt szakadtak ketté a V4-ek
A V4-ek állóvíznek nem mondható állapotát a jelenlegi helyzetnél is jobban fel fogja kavarni, hogy a Patrióták Európáért EP-frakció megalakulását kezdeményező három párt közül csak kettő tartozik a V4-ek csoportjához. Nevezetesen a magyar Fidesz és a cseh ANO. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) viszont nem. A „hármak” másik sajátossága, hogy a Fidesz kormányon van, a másik két párt pedig ellenzékben.
Az utóbbi két esetben viszont gyökeres változás jöhet idén ősszel és a jövő évben.
Szeptember végén parlamenti választások lesznek Ausztriában, és a júniusi európai parlamenti választás (EP) eredményét figyelembe véve, amit az FPÖ 30 százalékos eredménnyel megnyert, a jobboldali párt adhatja majd a kancellárt Herbert Kickl pártelnök személyében. Hasonló a helyzet Csehországban is, ahol jövőre mérettetik meg magukat a pártok, és ugyancsak az EP-választás alapján a volt miniszterelnök Andrej Babiš lehet majd a kormányfő.
Ha mind a két konzervatív párt győz a választásokon, akkor a Patrióták Európáért EP-parlamenti frakció Közép-Európában teret nyerhet.
Mindez azt is jelenti, hogy bár Ausztria nem tagja a V4-ek csoportjának, ennek ellenére az EP-n belüli tevékenysége révén részese lehet a közös közép-európai „ügykezelésnek”. Tulajdonképpen már a rendszerváltás hajnala óta tart Közép-Európa útkeresése. Vagyis az, hogy az európai integrációban milyen szerepet vállaljon. Ennek része az 1989-ben Budapesten létrehozott Közép-európai Kezdeményezés, amelynek alapító okiratát hazánkon kívül eredetileg még Olaszország, Ausztria és a volt Jugoszlávia írta alá. A kezdeményezés a tömbökre való megosztottság leküzdését tűzte ki célul azáltal, hogy együttműködési kapcsolatokat hoz létre a különböző politikai beállítottságú és gazdasági szerkezetű országok között.
A szervezethez rövidesen csatlakozott az akkori Csehszlovákia és Lengyelország, majd pedig ugyanezt tette Macedónia (ma Észak-Macedónia), Bosznia, Horvátország és Szlovénia is. A kezdeményezésnek ma 18 tagállama van, köztük olyanok is, amelyek földrajzilag nem tartoznak Közép-Európához.
Az első világháború után szétvert közép-európai Habsburg Birodalom romjain a térségnek lehetősége lett volna, hogy egy új formációban visszanyerje méltó helyét Európában. Nem lehetett volna alárendelt szerepre kényszeríteni – ebből akar Magyarország mindenáron kitörni –, hanem egyenrangú félként ülhetett volna le tárgyalni a nyugat-európai országokkal. De akkor erre a helyzet még nem érett meg.
Természetesen nem Habsburg-monarchia visszaállításáról lett volna szó.
A nemzetállamoknak egy olyan egyeztetett együttműködésének lehetőségéről beszélünk, amelyet a közös történelem, hagyományok egymás szokásainak ismerete és az a cél köt össze, hogy ezek a nemzetek minél előbb felzárkózzanak Európa fejlettebb részéhez és nem utolsósorban saját érdekérvényesítő politikát folytassanak.
A kelet-európai rendszerváltások óriási lehetőséget kínáltak Ausztriának. Franz Vranitzky osztrák szociáldemokrata kancellár, bár külpolitikájának középpontjában a kelet-európai államokkal való kapcsolatok elmélyítése, valamint Ausztria Európai Unióhoz való csatlakozásának előkészítése és végrehajtása állt, nem élt a lehetőséggel.
Úgy találta, hogy Ausztriának az EU-hoz való 1995-ös csatlakozása után inkább Brüsszel és Berlin elvárásaihoz kell igazodnia.
Így az akkori közép-európai összefogásból egyetlen állam sem emelkedett ki, amely a vezető szerepet elvállalhatta volna. Azóta viszont alaposan megváltozott a helyzet. A közép-európai országok mindegyikét felvették az EU-ba és nem utolsósorban 1991-ben, a visegrádi királyi palotában aláírták – akkor még csak három ország, mivel Csehszlovákia csak 1993-ban vált ketté – a Visegrádi Együttműködést, amit ma jobbára V4-ek néven ismerünk.
Mindezen összefüggésekben kell értékelnünk Ausztria újszerűnek mondható és várható szerepvállalását a térségben. Ez annál is inkább lényeges, mert a V4-ek is kettészakadtak. Itt elsősorban arról van szó, hogy Brüsszel és a Soros-birodalom hathatós támogatásával Lengyelországban és Csehországban balliberális, globalista kormány került hatalomra, felváltva az előző konzervatív-nemzeti adminisztrációt.
A csehek esetében, mint ezt már fent jeleztük, komoly esélye van a kormányváltásnak.
Lengyelországban más a helyzet, az ellenzéki jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) pártja az EP-választáson csak a második helyen futott be. Arról már nem is beszélve, hogy a következő parlamenti választás 2027-ben lesz, de előtte még elnökválasztást tartanak.
Viszont a V4-ek összetartásának szempontjából majdnem mindegy, hogy a jobb- vagy a baloldal politikus költözik be a lengyel elnökök hagyományos rezidenciájára, a Belvedere Palotába. Lengyelországban ugyanis nemzeti konszenzus van abba, hogy Ukrajnát a győzelemig és Oroszország vereségéig kell mindenáron támogatni. Abban is egyetért a lengyel nemzet, hogy hazájuk határait ki kell tolni a történelmi Lengyelország egykori területének keleti széléig. A hivatalos Varsó ezt tagadja, de az ezzel kapcsolatos közbeszéd sokatmondó.
Viszont éppen Ukrajna miatt szakadtak ketté a V4-ek. Most még a cseh kormány is a lengyel nótát fújja, de Pozsony a béke oldalán áll, Magyarországgal együtt. A jövőben is arra kell számítani, hogy bármilyen színezetű kormány lesz hatalmon Varsóban, ez a politika nem fog megváltozni, ami Lengyelországot szembeállítja a csoport többi tagjával. Márpedig Lengyelország nélkül, amely az EU ötödik legnagyobb gazdaságával és második legerősebb hadseregével rendelkezik, nagyon nehéz lesz egy egységes közép-európai politikát kialakítani.
Így jön be a képbe Ausztria. Ha szeptember vége után nyugati szomszédunknál jobboldali kormány alakul, akkor számítani lehet arra, hogy Bécs Ukrajnával kapcsolatos politikája megváltozik. Jelenleg Ausztria az EU fősodrával úszik, támogatja Ukrajnát és a brüsszeli szankciókat Oroszország ellen. Az FPÖ hatalomra kerülésével ez valószínűleg megváltozik.
Ha az összes előrejelzés bejön, akkor Lengyelország „kiesésével” és Ausztria „belépésével” számolva a közép-európai politika fókusza nyugatabbra tolódik. Ezzel párhuzamosan ez a csoport feladhatja a Kelet és Nyugat közötti ütközőzóna szerepének betöltését, és egy sokkal ambiciózusabb és az EU-n belül egy olyan markáns politikai közösséget alkothat, mint amilyet a V4-ek eredetileg kitűztek maguknak.
