Szétesés vagy megújulás vár az ENSZ-re?

– A szalagcímeket figyelve az az érzése támad az embernek, hogy ez a 80. egy történelmi közgyűlés lesz. Van, aki odáig ment, hogy kijelentette: a szétesés fenyegeti az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Mire fel ez a nagy érdeklődés? Miben más ez, mint mondjuk a 79. közgyűlés?

– Alapvetően adódik ez az évforduló jellegéből, hogy kerek számról, kerek évfordulóról van szó. Ez az egyik. Ha pedig az ENSZ működését nézzük, vagy úgy általában ezt a „szabályokon alapuló nemzetközi rendet”, azt látjuk, hogy az elmúlt nagyjából tíz évben – de ha az iraki háborút is figyelembe vesszük, akkor már húsz éve is – erősen elkezdett erodálódni. Az úgynevezett liberális világrend, a szabályokon alapuló világrend helyét egyre inkább átveszi az erőpolitika, a nagyhatalmi politika, vagy ahogy Kissinger és Bismarck is emlegették: a Realpolitik. A realista iskola logikája, a nagyhatalmak közötti hatalmi interakciók válnak meghatározóvá, ehhez képest az ENSZ sokszor inkább sóhivatal benyomását kelti. Ha leegyszerűsítjük: az egyetlen, ami még számít, az a Biztonsági Tanács. A másik különleges tényező ennél a közgyűlésnél a gázai helyzet és a palesztin állam kérdése, ami az elmúlt hónapokban ismét reflektorfénybe került.

– Több ország, köztük Nagy-Britannia és Ausztrália, a hétvégén elismerte a palesztin államot. Van ennek gyakorlati jelentősége?

– Emlékezhetünk, hogy a keleti blokk több országa már korábban elismerte a palesztin államot önálló entitásként, de ennek igazán nagy hatása nem volt. Inkább az számít, milyen fegyverszállítási embargókat vagy korlátozásokat vezetnek be (ha egyáltalán bevezetnek) ezek az országok Izraellel szemben. Most például Olaszországban sztrájk van az Izraelnek szánt fegyverszállítások miatt. Ez is oka annak, hogy Izrael az utóbbi években egyre inkább saját fejlesztésű, saját gyártású fegyverekre állt át: így kevésbé függ külső beszállítóktól. Végeredményben pedig a lényeg az, hogy amíg az Egyesült Államok gyakorlatilag szabad kezet ad Netanjahunak, addig ezek az elismerések vagy el nem ismerések inkább politikai gesztusok maradnak.

– Ez viszont elvezet az ENSZ-szel szembeni leggyakoribb kritikához: sem Ukrajna, sem Gáza esetében, de akár a koreai háborútól kezdve a legtöbb konfliktusban sem tudott érdemben fellépni. Mire tartjuk akkor még az ENSZ-t?

– Ez valóban egy nagyon jó kérdés, és őszintén szólva nehéz érdemi választ adni. Leginkább vitafórumként működik, ahol az államok képviselői találkoznak. A tényleges „kikényszerítéshez” viszont a Biztonsági Tanács döntése kellene, mert csak neki van joga nemzetközi szinten erő alkalmazására. Csakhogy az elmúlt évtizedekben minden nagyobb konfliktusban érintett volt valamelyik nagyhatalom vagy annak szövetségese, a Biztonsági Tanács öt állandó tagja közül. Ilyenkor az adott tag vétózott.

– Az Egyesült Államok…

– Igen, de nem csak ő: Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína is, hiszen mind az öt állandó tagnak vétójoga van. Vannak ritka kivételek is, mint a 2011-es repüléstilalmi zóna Líbia felett, amit Oroszország is megszavazott. Később azonban rájöttek, hogy ezzel gyakorlatilag a Kadhafi-ellenes erők katonai támogatása valósult meg. Kadhafi bukott, Líbia szétesett, és ez hozzájárult ahhoz, hogy Oroszország később – például Szíriában – sokkal aktívabban lépjen fel.

– Világos. Kína – legalábbis retorikai szinten – és a globális Dél államai általában inkább az ENSZ megőrzése mellett érvelnek, esetleg a Biztonsági Tanács átalakítását javasolják. Trump viszont teljesen hátat fordított az ENSZ-nek. Most mi valószínűbb: a szétesés vagy a reform?

– Ha a tendenciákat nézzük, inkább az ENSZ fokozatos eljelentéktelenedése látszik. Az intézmények megmaradnak, de a beléjük vetett bizalom folyamatosan erodálódik. Vegyük például a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget: Oroszország részéről gyakorlatilag nullára csökkent a bizalom, mert a zaporizzsjai erőmű elleni támadásokról szóló jelentésekben sosem nevezték meg, hogy ukrán területről, Nyikopol környékéről érkeztek a lövések. Mindig elmismásolták a dolgot. Ha az Egyesült Államok és Oroszország egyaránt elveszíti a bizalmát, akkor érthető, hogy az ENSZ egyre inkább irreleváns. Szétesésről viszont nem beszélnék: van egy meglévő struktúra, amit óriási erőfeszítés és pénz lenne újra felépíteni. Inkább úgy vannak vele, hogy megvan, működik valahogy, de már nem tartják igazán lényegesnek.