Izrael megsemmisítette Gáza víztisztító telepeit
ĀMost halálos betegség terjed a gyerekek között, villámgyorsan
Izrael tárgyalásokat folytat Dél-Szudánnal a palesztinok befogadásáról
ĀAz izraeli képviselők hónapok óta tárgyalnak a palesztinok tömeges áttelepítésének lehetőségéről
Olaszországban felolvasták a gázai háborúban meghalt gyermekek nevét
Ā„Minden nevet egyenként kimondunk”
Eddig több mint kétszáz újságírót gyilkoltak meg Gázában
ĀA palesztin kormány felszólították a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el az elkövetőket és állítsa őket bíróság elé
Benjámin Netanjahu: Szégyentelen hazugság
ĀAz ENSZ-jelentés nem vette figyelembe az Izrael által a közelmúltban tett humanitárius lépéseket?
A német kormány „kontraproduktívnak” nevezte a palesztin állam elismerését
Ā„Célunk továbbra is a kétállami megoldás diplomáciai úton való megvalósítása” – közölték a németek
A jövőben már csak a libanoni hadsereg birtokolhat fegyvereket az országban
ĀLibanonban megkezdődött az első palesztin menekülttábor fegyvereinek a beszolgáltatása
Külügyminiszterek bírálják Izraelt
ĀA palesztin ellenőrzésű Ciszjordániában építendő új telepek miatt adtak ki közös közleményt
Befejeződhet a gázai háború
ĀBenjámin Netanjahu: Izrael azonnali tárgyalásokat kezd a túszok szabadon engedéséről és a háború befejezéséről
Az ENSZ-főbiztos a gázai gyermekekért emelt szót
ĀMárcius óta hatszorosára nőtt az alultáplált gyermekek száma
Az ENSZ határozottan ellenzi Izrael tervét Gáza elfoglalására
Ā„Elég nyilvánvaló, hogy ez csak újabb tömeges menekültáramlást fog okozni"
Az ENSZ főtitkára azonnali tűzszünetet sürgetett Gázában
ĀGuterres a Hamász által fogva tartott túszok feltétel nélküli szabadon bocsátását szorgalmazta
Megkezdődött a Gázaváros elleni támadás első szakasza
ĀA héten mintegy 60 ezer behívólevelet fognak elküldeni
„A készülő offenzíva csakis igazi katasztrófához vezethet mindkét nép számára”
ĀEmmanuel Macron tartós háború veszélyére figyelmeztetett a közel-keleti térségben
Izrael volt az első nemzet, amely az F-35-öt "Beast Modeban" használta harci küldetésben
ĀA lopakodó képesség rovására
Több tízezer tartalékost mozgósít az izraeli hadsereg
ĀA behívólevelek kiküldését már az elkövetkezendő napokban megkezdik
Izrael válaszára várnak az új gázai tűzszünettel kapcsolatban
ĀA javaslat „szinte megegyezik” az Egyesült Államok 60 napos fegyverszüneti javaslatával
"50 000 halott palesztin szükséges, már az sem számít, hogy gyerekek-e"" - mondja Izrael volt vezérőrnagya
ĀIzraelt népirtással vádolják a Gázai övezetben elkövetett akciói miatt
Izrael megtagadta egy olasz pap belépését a gázai háború bírálata miatt
Ā„Ami velem történt, az semmiség ahhoz képest, amit a palesztinok nap mint nap elszenvednek"
A gázai háború lezárásáért és a túszok elengedéséért tüntettek Izraelben
ĀA rendőrség előállított 38 tüntetőt
Izrael a gázai palesztinok áttelepítésére készül
ĀA hadsereg augusztus 17-től sátrakat és felszerelést szállít a térségbe az ENSZ közreműködésével
Benjámin Netanjahu „önmagában probléma”
ĀA dán kormányfő szerint politikai nyomást kell gyakorolni akár egész Izrael ellen
ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága: az új izraeli telepek létesítése sérti a nemzetközi jogot
ĀHáborús bűnnek minősül, ha a megszálló hatalom a saját polgárait telepíti be a megszállva tartott területre
Hezbollah-vezető: Libanonnak nem lesz jövője, ha ellenünk fordul
ĀKászem azzal vádolta a kormányt, hogy „amerikai-izraeli megrendelésre” próbálja felszámolni az „ellenállást”
Az izraeli hadsereg parancsnoka jóváhagyja a gázai háború kiterjesztését
ĀAz izraeli pénzügyminiszter folytatja a telepek építését
Izraeli vadászpilóták tüntettek a gázai háború azonnali leállításáért
ĀNetanjahu ragaszkodik a háborúhoz