Rabszolgaságot hoz Európának az USA–EU szerződés megkötése

A mai napig nagy politikai hullámokat ver a minapi amerikai–EU kereskedelmi megállapodásnak álcázott, valójában azonban Európa térdre kényszerítését jelentő szerződés megkötése. Erről itt lehet olvasni részletesen.

A dolog lényege, hogy a megállapodás szerint az uniós termékekre az USA 15, míg az amerikai árucikkekre Brüsszel nem, vagy csak öt-tíz százalékos vámot vetett ki. Ennek tragikus gazdasági következményei lesznek az öreg kontinens országaira nézve. Most azt a viselkedési formát vesszük górcső alá, amelyet az EU részéről a szerződést aláíró Ursula von der Leyen képviselt.

Így például ígéretet tett arra, hogy az EU 750 milliárd dollár értékű amerikai energiahordozót – LNG, olaj, nukleáris üzemanyag – vásárol a tengeren túlról, három éven belül.
Továbbá az EU elköteleződött, hogy különböző nagyvállalatokon keresztül 600 milliárd dolláros befektetést realizál az USA-ban, legkésőbb 2028-ig.

A kérdés az, hogy mit jelent ez a magatartásforma, és Von der Leyen minek kotnyeleskedett bele olyasmibe, ami nem tartozik rá?

Talán akkor járunk a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy a német hölgy túlgondolhatta a szerepét. Egy olyan szerepet vett fel, amely a megvalósítani kívánt Európai Egyesült Államok – terv egyébként kivitelezhetetlen – végrehajtó hatalmának fejét ruházná fel.
Már ha az elképzelés megvalósul.

A dolog úgy áll, hogy a föderális szerkezetben az EU-t többnyire rendeleti úton kormányoznák, tehát akár a magáncégeket is arra kötelezhetnék, hogy ruházzanak be Amerikába. A mostani szerződés megkötésével Von der Leyen már előre eljátszotta a még csak papíron létező főszerepet, vagyis diktálni szándékozik. Most az a kérdés, hogy ez egy egyedi eset volt, vagy a diktátumok rendszerszintűvé válnak.

A föderális államszövetséget az Amerikai Egyesült Államok mintájára szerveznék. Ez a koncepció azt feltételezi, hogy az európai országok – elsősorban az Európai Unió tagállamai – egy központi kormányzat alá szerveződnének, közös alkotmánnyal, egységes külpolitikával, hadsereggel, adórendszerrel és még szorosabb gazdasági és politikai integrációval.

Az uniós országok lemondanának nemzeti hatásköreikről. Egy egységes uniós alkotmány váltaná fel az egyes országok alaptörvényeit. Egy központi európai kormány vezetné a szövetséget.

Nagyjából ez azt jelentené, hogy az egyes országok adminisztrációjának – nemzeti kormányok már nem léteznének – még annyi hatalma sem lenne, mint egy önkormányzatnak. Mert például a települési önkormányzatok dönthetnek arról, hogy ingatlanadót vezetnek be, és annak összegét is önállóan állapítják meg. Az egységes adórendszer bevezetése után erre már nem lenne mód.

Mit jelentene az egységes hadsereg? Azt, hogy semmi nem garantálná, hogy történetesen a magyar katonák itthon szolgálhatnának, mert mondjuk, áthelyezik őket az „Európai Birodalom” egy konfliktusos területére, például az ukrán határ közelébe, vagy éppen Ukrajnába. Az már csak „természetes”, hogy megszűnnének a különböző nemzeti valuták, egységesen mindenkinek az eurót kellene használnia. E felsorolás a teljesség igénye nélkül készült.

A büntető törvénykönyvek is egységesülnének, ami történetesen azzal a következménnyel járna, hogy ha egy illegális migráns – bár ki tudja, hogy akkor már hogyan hívnák őket – szexuális bűncselekményt követ el, akkor a bíróság felmentené, mert nehéz gyerekkora volt. Nyugat-Európában ugyanis ez a szokás.

Ha már az Európát elözönlő illegális migránsok szóba kerültek, akkor nézzük meg, hogy az USA miként lehetne a föderális Európának a példaképe?

Amerika a különböző nemzetek bevándorlói okán népesedett be. Az őslakos indiánok sokasága meghalt az ellenük folytatott háborúkban. Ma az indián lakosság a teljes népesség egy–két százalékát teszi ki.

Európában azonban más a helyzet, mert az itteni őshonos lakosság a migrációs nyomás ellenére ma még többségben van – ki tudja, meddig – az idegenekkel szemben. Tehát az USA soha nem volt olyan etnikai helyzetben, mint az európai államok, vagyis a homogén lakossági összetétel nem jött létre.

Különböző tanulmányok állítják, hogy Amerika egy olvasztótégely, amely „összeötvözi” a bevándorolt különböző nemzetek fiait és lányait egy egységes nemzetté. Ez a tétel lehet, hogy teljesen nem elvetendő, de ettől még az etnikai közösségek sajátos külön élete nem szűnt meg. Kevés olyan nemzet van a világon, amelynek New Yorkban ne lenne negyede. De bármelyik amerikai nagyvárosba látogatunk el, mindenhol olasz, brazil, kínai, japán és egyéb nemzeti negyedeket találunk. Ebből a szempontból Amerika semmiképpen sem lehet példakép.

De más szempontból sem. Európában nincs egységes nyelv – bár Amerikában is legalább 60 millió olyan ember él, aki otthon nem angolul beszél –, illetve a történelmi tudat is erősen eltérő az egyes országok között. Ez utóbbi igencsak lényeges szempont, hiszen Amerikában nem volt feudalizmus, márpedig ez a társadalmi forma erősen meghatározza még napjainkban is az európaiak történelmi emlékezetét.

Az egyik ilyen érvelés, hogy Európa területének jelentős hányada az ókori Római Birodalomhoz tartozott. Itt aztán felsorolnak több olyan művészeti, gazdasági, törvényalkotási teljesítményt, amelyek napjainkban is hatással vannak életünkre. Gondoljunk csak a római jog hatására a bíráskodásban.

A Római Birodalom gazdasági alapját a rabszolgaság adta. Arra a kérdésre, a nagy álmodozás közepette, még senki sem válaszolt, hogy a feltételezett Európai Egyesült Államokban kik lennének a rabszolgák?