Külföld
Vizsgálatot indítványoznak a hadifoglyokkal való rossz bánásmód miatt
Állítólagos kínzások és bántalmazások ügyében nyomoznak

„Az úgynevezett Moszkvai Mechanizmus alkalmazásával Hollandia és partnerei hozzájárulnak az orosz háborús bűncselekmények feltárásához és az elszámoltathatóság megteremtéséhez Ukrajnában” – írta Veldkamp, anélkül, hogy megnevezte volna, mely országok csatlakoztak a kezdeményezéshez.
A „Moszkvai Mechanizmus” az EBESZ egyik eljárása, amely lehetővé teszi, hogy az emberi jogok és alapvető szabadságjogok súlyos megsértésének gyanúja esetén tagállamok független szakértői vizsgálatot kezdeményezzenek akár az érintett ország beleegyezése nélkül is. Az eljárást 1991-ben fogadták el Moszkvában, és célja, hogy elősegítse a jogsértések feltárását ott, ahol az állami szervek nem biztosítanak megfelelő vizsgálatot. A mechanizmust korábban alkalmazták többek között Fehéroroszország és Oroszország esetében is.
Az EBESZ 57 tagállamból áll, tagjai közt van az Egyesült Államok és Oroszország is.