Külföld
Donald Tusk kormányfő bizalmi szavazást kezdeményez kormánya ellen
Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő, a PiS elnöke egy "apolitikus és szakértői" kormány összeállítását javasolta

Az elnökválasztás második fordulóját vasárnap Karol Nawrocki, a fő ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatásával induló jelölt nyerte meg a szavazatok 50,89 százalékával. Nawrocki kihívója, Rafal Trzaskowski kormánykoalíciós jelölt a voksok 49,11 százalékát kapta.
Tusknak a Nawrocki győzelmére reagáló beszédét a varsói kormányfői hivatal tette közzé hétfő este a közösségi médiában.
A kormányfő kijelentette: azt akarja, hogy mindenki, "beleértve a hazai és a külföldi ellenfeleket is, lássa: a kormány érzi a pillanat súlyát, készen áll az új helyzetben, de nem fog visszalépni".
Tusk megköszönte Trzaskowskinak az "elszánt" választási küzdelmet. Nawrockiról elmondta: "el kell ismerni a győzelmét, és gratulálni kell a választóinak".
Közölte: elkészült a kormány és az új elnök "nehéz együttlétét" figyelembe vevő "vészhelyzeti terv". Amennyiben Nawrocki "nem mutat együttműködési hajlandóságot", a kormány "nekiáll a munkának, tekintet nélkül a körülményekre", új törvénytervezeteket terjeszt elő, de szükség esetén "a jó változásokat akadályozó elnök ellenében is kormányoz és döntéseket hoz".
A kormánykoalíció egységének első próbája a bizalmi szavazás lesz, amelyet "a lehető legközelebbi időben" a parlamenti alsóháznál, a szejmnél indítványoz saját kormánya ellen - jelentette be Tusk.
A lengyel alkotmány értelmében a miniszterelnök a kormány hivatali időszaka folyamán bizalmi indítványt nyújthat be, ennek megszavazásához abszolút többség szükséges a képviselők legalább fele jelenlétében.
Az 1989-es rendszerváltás óta hatszor tartottak a kormányfő által indítványozott időközi bizalmi szavazást, közülük kettőt (2012-ben és 2014-ben) Tusk előző kormányáról, 2018-ban, a PiS kormányzása idején pedig Mateusz Morawiecki kabinetjéről. A kormány mindegyik esetben elnyerte a szejm bizalmát. Hétfő délután Szymon Holownia alsóházi elnök, a Lengyelország 2050 koalíciós pártnak a vezetője a kormánykoalíciós megállapodás újratárgyalását javasolta, és a bizalmi szavazást "rossz ötletnek" nevezte.
Jaroslaw Kaczynski volt kormányfő, a PiS elnöke szerint egy "apolitikus és szakértői" kormány, amely a 2027-ben esedékes parlamenti választásokig irányítaná Lengyelországot, "megnyugtatná a társadalmi kedélyeket", javítana Lengyelország bel- és külpolitikai helyzetén. Felszólította az összes politikai erőt a javaslatról szóló megbeszélések elindítására.
Meggyőződését fejezte ki, hogy a kezdeményezést támogatni fogja Nawrocki mint megválasztott elnök, valamint Andrzej Duda leköszönő elnök is, aki augusztusig marad hivatalban.