Külföld

A patriótákat Portugáliában is kijátszották

Ismét Luís Montenegrót nevezte ki miniszterelnöknek Portugália elnöke, Marcelo Rebelo de Sousa – jelentette be honlapján az elnöki hivatal a politikai pártokkal tartott konzultáció után.

A patriótákat Portugáliában is kijátszották
Montenegro első próbatétele a kormány programjának ismertetése lesz a parlamentben
Fotó: AFP/Patrícia de Melo Moreira

Luís Montenegro néppárti Demokratikus Szövetsége (AD) nyerte meg a május 18-i előrehozott parlamenti választásokat, de ismét nem sikerült abszolút többséget elérnie, így kisebbségi kormányt kell vezetnie.

Montenegro első próbatétele a kormány programjának ismertetése lesz a parlamentben, amely a tervek szerint június 3. és 5. között tartja alakuló ülésszakát. Ha a kormányprogramot nem fogadják el, elképzelhető egy újabb előre hozott választás, amely az alkotmány szerint legközelebb egy év múlva tartható meg.

2022 óta már három előre hozott választást tartottak Portugáliában. A legutóbbit amiatt kellett kiírni, mert Montenegro márciusban elveszítette a saját maga kezdeményezésre tartott bizalmatlansági szavazást. Az 52 éves jogászra nyomás nehezedik az ellenzék részéről homályos családi üzletek miatt. Március óta Portugáliának csak ügyvezető kormánya van, korlátozott hatáskörökkel.

A május 18-i választáson a konzervatívok 80-ról 91-re növelték a képviselői helyeik számát, de messze elmaradtak az abszolút többséghez szükséges 116 képviselői helytől. A szuverenista jobboldali Chega (Elég!) – most először – a második helyen végzett 60 képviselői hellyel, megelőzve az 58 képviselői hellyel rendelkező Szocialista Pártot (SP). Luís Montenegro korábban kizárta, hogy együttműködjön a patriótákkal. A baloldali szocialistákkal való koalíciót szintén kizárták, tekintettel a kibékíthetetlen nézetkülönbségekre.

Kapcsolódó írásaink