Nemkívánatosnak nyilvánították a Wilfried Martens Központ tevékenységét Oroszországban
ĀEmellett a főügyészség közigazgatási bírságot szabott ki az Apple-re is tiltott tartalmak eltávolításának elmulasztása miatt
ĀEmellett a főügyészség közigazgatási bírságot szabott ki az Apple-re is tiltott tartalmak eltávolításának elmulasztása miatt
ĀFelvizezett jelentést tár majd a plénum elé a vakcinabeszerzést vizsgáló bizottság
ĀA legfrissebb felmérések szerint a szocialisták, a liberálisok és a néppárt is számos mandátumot veszthetnek
ĀA szélirány változását éppen a „főmeteorológus”, Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője erősítette meg
ĀMi lehet a gépeken?
ĀA 2019-es EP-választási kampánnyal összefüggő korrupció gyanúja miatt nyomoznak a brüsszeli hatóságok
ĀAz Európai Néppárt vezetőjét egyre többen bírálják azért, mert nem egyeztet velük, és két fizetést is felvesz
ĀAz olasz miniszterelnökkel való szövetkezés átrendezheti az erőviszonyokat Brüsszelben
ĀHofmeister: Ha Európa elveszti vallásos értékeit, nem lesz jövője
ĀVissza kell térni a demokratikus rendhez Burkina Fasóban
ĀManfred Weber éppen akkor veheti át az Európai Néppárt vezetését, amikor a „birodalom hanyatlik”. Donald Tuskot mindenesetre a brüsszeli sajtó szerint se fogják sokan visszasírni
ĀHollik: A háborúpárti Donald Tusknak nem számít a magyarok biztonsága - A Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal egyik támogatója korábban ölelgette Vlagyimir Putyin orosz elnököt
ĀLevélben írták meg aggályaikat a KDNP vezetői Donald Tusknak a Márky-Zay Péterrel való találkozása miatt
ĀEdgars Rinkevic lett külügyminiszter: Egyes államok „hibrid fegyverként” használják a migrációt + VIDEÓ
Ā„Meggyőződésem, hogy a Liga politikai vonala győzelemre vezet: elképzelhetetlen, hogy belépjünk a néppártba, mivel az alárendelte magát a baloldalnak”
ĀAz EPP nem tudott választ adni az unió aktuális kihívásaira – mutatott rá lapunknak Szikra Levente, az Alapjogokért Központ elemzője
ĀA kereszténydemokrácia visszaszorult Közép-Európába, amelynek egyik utolsó erős bástyája hazánk – mondta Deák Dániel
Ā„Európának meg kell próbálnia fenntartani a kapcsolatot a hatóságokkal anélkül, hogy legitimálná a tálib rezsimet”
ĀA kereszténydemokratáknak meg kell szervezniük magukat Európában - fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter
ĀA Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja felháborítónak tartja az EPP ízléstelen provokációját
ĀA gyermekekkel és az állatokkal folytatott szexuális kapcsolat törvényesítését sürgette korábban a holland miniszterelnök
ĀMeg kell újulnia a jobbközép pártcsaládnak a szlovén miniszterelnök szerint
ĀEgy új jobboldali összefogás átrendezheti az erőviszonyokat az Európai Parlamentben, a liberálisok tartanak tőle, hogy ők is kárát fogják látni ennek
ĀEurópában gyakran nincs különbség a jobb és a baloldal között, mindenki ugyanazt mondja – mutatott rá a Fidesz alelnöke
Ā„Az Európát megosztó ügyek rendezésébe be kell vonni a vallási vezetőket”
ĀLengyel EP-képviselő: Nem titok, hogy az ügyben egyeztetések zajlanak
ĀA Fidesz alelnöke pártja és az EPP kapcsolatát egy rossz házassághoz hasonlította
ĀTrócsányi: Ha az EPP nem gondolja újra európai politikai szerepvállalását, hamarosan teljesen beolvad a baloldalba