Külföld

Magyarország a megbékélésben érdekelt

„Támogatjuk a terrorizmus visszaszorítását”

Magyarország a megbékélésben, a viták rendezésében érdekelt India és Pakisztán között, mert jelenleg a legutolsó dolog, amelyre szüksége lenne a világnak, az egy súlyosbodó konfliktus a két ország között – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.

Magyarország a megbékélésben érdekelt
Szijjártó Péter: Magyarországot aggodalommal tölti el a terrorizmus terjedése a világban
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a pakisztáni kollégájával folytatott telefonhívását követően, hogy Isak Dár tájékoztatta az országa és India között megrendült kapcsolatról, illetve a dél-ázsiai régió biztonsági helyzetére leselkedő veszélyekről.

„Magyarországot aggodalommal tölti el a terrorizmus terjedése a világban, így minden olyan kezdeményezést és erőfeszítést támogatunk, amely a terrorizmus visszaszorítására irányul. Ugyanígy, támogatjuk azt, hogy India és Pakisztán között a kapcsolatok a megbékélés irányába induljanak” – írta.

„A jelenlegi globális helyzetben ugyanis az utolsó dolog, amire szükségünk lenne, az egy súlyosbodó konfliktus két komoly hadsereggel és fegyverzettel rendelkező ország között” – tette hozzá.

Majd megerősítette, hogy Magyarország a viták rendezésében érdekelt, a feszültségek eszkalációjának megelőzésében.

Szijjártó Péter egyúttal reményét fejezte ki, hogy mind az indiai, mind a pakisztáni emberek minél előbb visszakapják a békés egymás mellett élés lehetőségét.

„Tárgyaltunk Pakisztán és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatáról is, melynek kapcsán megismételtem a magyar álláspontot: támogatjuk, hogy Pakisztán továbbra is a legszélesebb kereskedelmi kedvezmények alapján kereskedhessen az Európai Unióval” – tudatta.

Kapcsolódó írásaink