Külföld

A Szentatyától búcsúznak, majd az amerikai elnökkel találkoznak

Ferenc pápa temetése előtt és után is hatalmas a diplomáciai nagyüzem Rómában

Aki számít, mindenki Trump közelébe akar kerülni szombaton, hiszen januári beiktatását követően az amerikai elnök először látogat Európába – foglalta össze a gyászszertartás előzeteséről írt cikkében a Mandiner.

A Szentatyától búcsúznak, majd az amerikai elnökkel találkoznak
(b-j) Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Ferenc pápa temetésén a vatikáni Szent Péter-bazilikában
Fotó: AFP/Ukrainian Presidential Press Service/Handout

A hivatalban lévő amerikai elnök már első adminisztrációja idején sem utazott olyan sokat, mint néhány korábbi elnök, így a világ vezetői minden lehetőséget megragadnak, hogy találkozzanak vele anélkül, hogy „audenciát” kellene kérni az Ovális Irodában. Az európai vezetőknek ez a vámok miatt különösen nagy érdeke.

Trump egy újságírói kérdésre megerősítette, hogy már több találkozót leszerveztek a római út idejére.

„Nagyon sok találkozóm lesz. Ez azt mutatja, hogy kiváló termékünk van, aminek a neve: Amerikai Egyesült Államok” – jelentette ki Donald Trump.

Jelen lesz a gyászszertartáson Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Emmanuel Macron francia elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Orbán Viktor magyar miniszterelnök és még sok más európai vezető is.

Ugyanakkor a „hiányzók” között lesz Friedrich Merz, Németország következő kancellárja, aki ugyan katolikus vallású, de helyette Olaf Scholz leköszönő kancellár teszi tiszteletét Ferenc pápa temetésén. A németek számára rendkívül fontos lenne meggyőzni Trumpot a vámokkal kapcsolatban, de várhatóan Merz is előbb-utóbb fel fog bukkani a Fehér Házban.

Aki pedig egyáltalán nem rejtette véka alá, hogy célja elkapni Trumpot a temetés napján, az Ursula von der Leyen, akivel kapcsolatban az Euractiv egyenesen úgy fogalmazott, hogy „vadászni fog” az amerikai elnökre. A lapnak ezt megerősítette a bizottság szóvivője is, aki elmondta: ha lehetőség adódik, hogy a bazilikában összefussanak Trumppal, „természetesen élni fognak vele”.

A lap cikke szerint a politikus nagyon szeretne tárgyalni Trumppal, aki első három hónapja rengeteg kritikát fogalmazott meg Európával kapcsolatban. Az Euractiv cikk elismeri, hogy Trump eddig nem akarta elismerni az EU-t valódi tárgyalópartnerként, és von der Leyen-t nem közvetlenül az európaiak által választott bürokratának tekinti. A bizottság szóvivője azt nyilatkozta, hogy „nem zárható ki, hogy kétoldalú találkozókra sor kerül”.

Az Euractiv cikke megjegyezte, hogy Brüsszelben egyre több tisztviselő és diplomata fejezi ki egyre növekvő elégedetlenségét amiatt, hogy a bizottságnak nincs közvetlen kapcsolata a Fehér Házzal.

Kapcsolódó írásaink