Külföld
A pápa búcsúztatása igazi ünnep Rómában
Megdöbbentő tömeg búcsúzik Rómában a pápától – fiatalok, kisgyermekek, idősek, sokan fogyatékossággal élők

Veres András elmondta: korábban a szentmisét követően a koporsót bevitték a Szent Péter-bazilikába, ahol egy szűk kör vett részt a temetésen. Most ez másképpen zajlik, egy igazi ünnepség lesz a városban, hiszen Ferenc pápát a Santa Maria Maggore-bazilikában, kedvenc templomában helyezik örök nyugalomra – emelte ki a győri megyés püspök, rámutatva arra, hogy Ferenc pápa különösen azt a kápolnát kedvelte, ahol a rómaiak védőszentjének képe található.
Az MKPK elnöke hozzáfűzte, hogy ezért a városon végighalad a koporsó, és az út mentén mindenki búcsút vehet a Szentatyától, vasárnap délutántól pedig már látogatható lesz a sír.
A szertartásról elmondta, annak lényege a búcsúztató beszéd mellett a Rekviem szentmise. Továbbá szintén fontos mozzanat a koporsó beszentelése.
Veres András kiemelte, hogy Ferenc pápa mindig megkülönböztetett figyelemmel fordult a betegekhez, a fogyatékossággal élőkhöz. Ez a mostani búcsúzás ennek a lelkületnek a megjelenése – mondta a püspök.