A pápa búcsúztatása igazi ünnep Rómában
ĀMegdöbbentő tömeg búcsúzik Rómában a pápától – fiatalok, kisgyermekek, idősek, sokan fogyatékossággal élők
ĀMegdöbbentő tömeg búcsúzik Rómában a pápától – fiatalok, kisgyermekek, idősek, sokan fogyatékossággal élők
ĀEzerötszázan vesznek részt a zarándoklaton
Ā„Magyarok, horvátok és németek évszázados békés együttműködése teszi igazán virágzóvá a községet”
ĀA Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szólalt fel
ĀAz elnök bízik benne, hogy a béke szempontjából sorsfordító mozzanattá válik a pápa magyarországi látogatása
ĀA püspök a katolikus egyházfő háromnapos magyarországi látogatásával kapcsolatban azt mondta: nem tartja túlzásnak a történelmi jelzőt, itt helye van a nagy szavaknak
ĀA katolikus intézményekben tanulók 35–40 százaléka nem hívő vagy más vallású családból érkezik
ĀAz ünnepségen részt vett Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek
ĀMár eddig is sok egyházi célú, állami forrás jutott a településnek
ĀPünkösd ünnepnapjához három fontos esemény kötődik: a Szentlélek eljövetele, aki Krisztus megváltó művét beteljesíti, és akinek eljövetelét Jézus búcsúbeszédében megígérte; az egyház alapítása; valamint az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete
ĀMindszenty József boldoggá avatását szorgalmazta Veres András püspök
ĀVeres András: Isten férfinak és nőnek teremtette az embert
ĀNőtt az egyházak szerepe a szociális és a gyermekvédelmi területen – mondta Fülöp Attila
ĀFelavatták a római magyar zarándokházat
ĀVeres András: Az egyház nem hajlik ide vagy oda, az értékrendje nem igényel politikai megerősítést
ĀVejkey Imre: Ha kell, egészen az Európai Emberi Jogi Bíróságig is elviszem ezt az ügyet
ĀErdő Péter: Istenünk, hálát adunk a kegyelemért. Hálát adunk, hogy bátorságot adtál, hogy mosolyogjunk, kedvet, hogy reménykedjünk, erőt, hogy ellenálljunk a csüggedésnek
Ā„Látjuk, a fiatalok nyolcvan százaléka a közösségi média fórumain keresztül kommunikál, az egyház feladata, hogy ezeket is használja”
ĀMegbízatása újabb öt évre szól
ĀVeres András: Szent István ünnepe „hazánkat, nemzeti öntudatunkat meghatározó erő”
ĀIdén zarándokvonatok indulnak Csíksomlyóra, Czestochowába és Medjugorjéba
ĀMa közel ezer iskolát tartanak fenn az egyházak