Külföld
Megdöbbentő a tömeg látványa
Az emberek órákat állnak sorba, hogy elbúcsúzhassanak a pápától

„Megdöbbentő a tömeg látványa: órákat állnak sorba egy búcsútekintetért” – mondta az MKPK elnöke.
A püspök első útja, Rómába érkezése után, a Szent Péter-bazilikába vezetett, ahol – mint kiemelte – gyerekes családokat, fogyatékkal élőket és nagyon sok fiatalt látott.
Veres András úgy vélte, véletlen egybeesés, hogy Ferenc pápa temetési szertartása napjaiban eredetileg a tinédzserek jubileumi találkozója zajlott volna, de „ha a sorban álló fiatalok nem lelki indíttatásból várakoznának órákat, akkor mással töltenék az idejüket”.
Rámutatott, hogy a Ferenc pápát most övező embertömeg annak bizonyítéka, hogy az egyházfő mindenkihez szólt, fiatalokhoz és idősekhez. Kerekesszékben ülve is a fogyatékkal élőket kereste – tette hozzá.
Veres András emlékeztetett, hogy Ferenc pápa 2023. áprilisi magyarországi látogatása során, a budapesti Szent István-bazilikában, miközben kerekesszékben haladt az oltár felé, megállt a szintén kerekesszékben érkezett Kardos Mihály atyánál, és megcsókolta a kezét.
Veres András részt vesz Ferenc pápa szombati gyászszertartásán, amelynek helyszíne a Szent Péter tér lesz. A püspök szerint a szertartás jelentősebb mozzanatai között lesz a koporsó kihelyezése a bazilikából a térre, amelyet általában ováció és taps szokott kísérni. Kiemelt momentum lesz a búcsúbeszéd, valamint a koporsó beszentelése. Hangsúlyozta, hogy a misét vezető Giovanni Battista Rével, a bíborosi testület dékánjával a jelenlevő bíborosok, püspökök és papok koncelebrálnak.
Veres András kifejtette, Ferenc pápa a harmadik egyházfő, akinek részt vesz a temetésén. Elődeivel ellentétben a pápa koporsóját a szertartás után nem viszik vissza a bazilikába, hogy ott helyezzék el sírban szűk körben, hanem a városon keresztülhaladva a koporsó a Santa Maria Maggiore-bazilikába érkezik majd meg.
„Igazi ünnepség lesz ez egész Rómában, hiszen mindazoknak, akik nem jutnak be a Szent Péter térre, alkalmuk lesz elbúcsúzni tőle” – mondta Veres András püspök.