Külföld
Irán elítéli az amerikai szankciókat
Teherán szerint az intézkedések ellentmondanak a párbeszéd szándékának

Eszmail Bakaei, az iráni külügyminisztérium szóvivője úgy vélte, hogy „az irániak elleni amerikai szankciós politika teljes ellentmondásban áll az Egyesült Államoknak a párbeszéd és a tárgyalás iránti kérésével, és a jó szándék és a komolyság hiányáról tanúskodik”.
Az amerikai pénzügyminisztérium kedden rótt ki szankciókat egy iráni kőolaj- és földgázszállító konzorciumra és a tulajdonosára, Asszadulah Emamdzsomeh iparmágnásra. A tárca szerint az üzletember cégei az „iráni rendszer jelentős bevételi forrásai”, és „fejlett iráni atom-, illetve hagyományosfegyver-programokat finanszíroznak”, továbbá pénzügyi támogatást nyújtanak több Irán-barát szervezetnek, így a Hezbollah libanoni milíciának, a jemeni húszi lázadóknak és a palesztin Hamásznak. Az amerikai pénzügyminisztérium szerint „dollárszázmilliókról” van szó.
Teherán és Washington április 12. óta két közvetett tárgyalási fordulót tartott az iráni atomprogramról Ománban és Olaszországban. A két fél képviselői a tervek szerint szombaton ismét Ománba utaznak az újabb közvetlen tárgyalási fordulóra – közölte szerdán az iráni televízió.
A tárgyalásokat iráni részről Abbász Aragcsi külügyminiszter, amerikai részről pedig Steve Witkoff különmegbízott vezeti.
2018-ban Donald Trump amerikai elnök kivonta országát a 2015-ben Bécsben az atomprogramról Irán és a nagyhatalmak által megkötött nemzetközi paktumból, és ismételten bevezette az Irán elleni szankciókat. Teherán válaszul fokozatosan felhagyott a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítésével.