Külföld

Szabadlábon a bebörtönzött újságírók

A kiszabadult „foglyok” oknyomozó munkásságukról ismertek

Szabadlábra helyezték pénteken Törökországban az előző nap őrizetbe vett két kormánykritikus újságírót, Murat Agirelt és Timur Soykant, ugyanakkor utazási tilalommal sújtották őket – ismertette a Cumhuriyet című napilap.

Szabadlábon a bebörtönzött újságírók
Az újságírók legutóbb Isztambul volt polgármesterének elmozdításáról cikkeztek
Fotó: AFP/Middle East Images/Giuseppe Pirrotta

Az újságírókat azzal vádolják, hogy egy helyi hírtelevízió eladásával összefüggésben megfenyegettek, illetve megkíséreltek megzsarolni embereket.

A két férfit egy csütörtök reggeli razzia során tartóztatták le Isztambulban. Az illetékes bíróság házkutatási parancsot adott ki a két riporter lakásának átvizsgálására, illetve engedélyezte számítógépek, adattárolók és mobiltelefonok lefoglalását.

Timur Soykan és Murat Agirel a kormánykritikus Halk TV hírtelevíziónak dolgozik, és oknyomozó riportjaikról váltak ismertté, illetve több könyvet is írtak a bűnszervezetek és az állami intézmények összefonódásáról. A két férfi már a múltban is a hatóságok célkeresztjébe került.

Legutóbb Ekrem Imamoglu volt isztambuli polgármester őrizetbe vétele és hivatalából történt elmozdítása ügyéről cikkeztek.

Ekrem Imamoglut, aki egyben a CHP elnökjelöltje is, egyebek mellett korrupció gyanújával március 19-én vették őrizetbe. Imamoglu tagadja az ellene felhozott vádakat, letartóztatása pedig 2013 óta nem látott tömegtüntetéseket váltott ki Törökországban.

Pénteken Imamoglu híveinek százai gyülekeztek az Isztambultól nyugatra található Silivri börtön előtt, ahol a politikus meghallgatását tartják az ellene indított eljárások egyikében. A perben tárgyalt vád szerint Imamoglu megsértette és megfenyegette Akin Gurlek isztambuli főügyészt. Az ügyészség hét év és négy hónapig terjedő szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól.

A polgármester tagadta az ellene felhozott vádat és a bíróhoz szólva az ellenzéki politikus Recep Tayyip Erdoğan elnökre utalva, aki szintén Isztambul polgármestereként kezdte politikai karrierjét, azt mondta, azért áll most bíróság előtt, mert három választást is megnyert egy olyan személy ellen, „aki azt hiszi magáról, hogy övé Isztambul”. „Azért vagyok itt, mert 86 millió ember szívében én vagyok az elnök” – hangoztatta Imamoglu.

Az ügy tárgyalását elnapolták június 16-ra.

Kapcsolódó írásaink