Külföld
Hamarosan nyílik az izraeli túszok börtönének kapuja

Elfogadta a Hamász a gázai tűzszünetről és több tucat túsz szabadon bocsátásáról szóló megállapodástervezetet – közölte két, a tárgyalásokban részt vevő tisztviselő. A BBC szerint a várhatóan órákon belül létrejövő megállapodás az első fázisban harminchárom, többségében még élő foglyot engednek el a terroristák.
A lapban megjegyzik, immár több mint tizenöt hónap telt el az Izrael elleni Hamász-támadás, pogrom és túszejtés óta. Az elmúlt időszakban Katar, Egyiptom, valamint a távozó és a következő amerikai adminisztráció együttesen próbálta rendezni az emberek sorsát, s most úgy tűnik, sikerült megállapodniuk a gázai háború ideiglenes leállításáról is.
Az ENSZ becslései szerint Gázában legalább 1,9 millió ember, vagyis a lakosság mintegy kilencven százaléka kényszerült lakóhelyük elhagyására azóta, hogy az izraeli erők totális támadást indítottak a térség ellen. A zsidó állam eddig több mint száz túsz sorsát tisztázta – egy részüket a korábbi tárgyalások nyomán engedték el, párat kiszabadítottak s ismét néhányat holtan találtak meg. A listán sajnos szerepel az a három férfi is, akit tévedésből lőttek le a zsidó katonák.
A jelenlegi feltételezések szerint még hatvan izraeli elrabolt lehet életben.