Külföld
Irániakat végeztek ki Szaúd-Arábiában

A tárca közölte, hogy a hat iráni állampolgárra azért szabtak ki halálos ítéletet, mert hasist csempésztek be az országba. A közleményben nem tértek ki arra, hogy mikor hajtották végre a kivégzéseket.
Válaszul Teherán bekérette Szaúd-Arábia teheráni nagykövetét, és diplomáciai jegyzékben fejezte ki „határozott tiltakozását” a kivégzések miatt – számolt be az iráni média a teheráni külügyminisztérium közlése alapján. Irán a jegyzékben arra mutatott rá, hogy a kivégzések szerinte összeférhetetlenek a két ország közötti átfogó igazságügyi együttműködéssel, és magyarázatot követelt Szaúd-Arábiától a halálbüntetések végrehajtására.