Külföld

Aggódik a holland védelmi miniszter

A holland hírszerzés megerősítette, hogy legalább 1500, ha nem több észak-koreai katona érkezett Oroszországba, akik különleges katonai egységben teljesítenek szolgálatot, és kezdetben valószínűleg az orosz határ menti Kurszk térségében fogják őket bevetni – közölte Ruben Brekelmans védelmi miniszter a holland kabinet minisztereinek pénteki tanácskozását megelőzően.

Aggódik a holland védelmi miniszter
Ruben Brekelmans
Fotó: AFP/ANP MAG/Sem van der Wal

A Nyugat ezt nem fogadhatja el, erre az egyértelmű eszkalációs szándékra megfelelő választ kell adni – hangsúlyozta Brekelmans, akit a De Telegraaf holland napilap idézett. Mint mondta, az észak-koreaiak bevetésével Oroszország azt próbálja tesztelni, hogy mennyire hatékony az észak-koreai haderő, továbbá azt, hogy bevetésükre miként reagál a Nyugat.

Rámutatott, hogy meglehetősen bonyolult lesz lépéseket tenni Észak-Korea ellen, mert már oly sok szankció van érvényben ellene, azonban véleménye szerint „nagyon világos jelzést” kell küldeni Phenjannak és Moszkvának. Kurszk után az észak-koreaiak valószínűleg más helyeken is bevetésre kerülnek, véli a miniszter. „Ez a mi válaszlépésünktől is függ majd” – tette hozzá.

Szerdán a NATO és az Egyesült Államok is megerősítette az észak-koreai haderő oroszországi jelenlétét. Farah Dakhlallah NATO-szóvivő azt nyilatkozta, „a szövetségeseknek bizonyítékaik vannak arra, hogy Phenjan csapatokat küldött Oroszországba. Ha ezeket a csapatokat arra szánják, hogy Ukrajnában harcoljanak, az jelentős eszkalációt jelentene, és az újabb jele lenne annak, hogy Oroszország komoly veszteségeket szenved a frontvonalakon” – mondta. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint „még nem tudni, hogy pontosan mire készülnek ott a phenjani erők, de dél-koreai és ukrán figyelmeztetések arra utalnak, hogy Oroszország oldalán kívánnak csatlakozni az ukrajnai háborúhoz”.

Kapcsolódó írásaink