Külföld

Emelkedett a libanoni robbantások halálos áldozatainak száma

Több ezer személyhívó, illetve csipogó robbant fel

Harminchétre emelkedett a csipogók és walkie-talkie-k elmúlt két napban történt felrobbantása miatt elhunytak száma Libanonban – közölte csütörtökön a közel-keleti ország egészségügyi minisztériuma.

Emelkedett a libanoni robbantások halálos áldozatainak száma
Libanoni Hezbollah-tagok viszik megölt bajtársuk koporsóját a libanoni Bekaa-völgyben fekvő Baalbekben 2024. szeptember 19-én
Fotó: AFP

A tárca tájékoztatása szerint a kézi adó-vevő készülékek felrobbanása okozta sebesüléseikbe újabb öt ember halt bele, így a szerdai detonációk halálos áldozatainak száma húszról 25-re, a sebesültek száma 450-ről 608-ra emelkedett.

Kedden délután nagyjából egy időben több ezer személyhívó, illetve csipogó robbant fel szerte Libanonban. A minisztérium legfrissebb jelentése szerint az aznapi robbanások halálos áldozatainak száma nem változott. A detonációkban 12 ember halt meg, mintegy 2323-an megsebesültek, közülük 226 embert pedig még kórházban ápolnak.

Libanon Izraelt tette felelőssé a történtekért. A zsidó állam nem kommentálta a robbanásokat, amelynek célpontjai az Irán által támogatott Hezbollah síita milícia tagjai voltak. Az Egyesült Államok tagadta, hogy tudott volna a műveletről és óva intett attól, hogy a térségben tovább eszkalálják a konfliktust.

Kapcsolódó írásaink

Újabb robbanások Libanonban

ĀÚjabb kommunikációs készülékek robbantak fel szerdán Libanonban, legkevesebb kilenc halálos és legkevesebb háromszáz sebesült áldozatot követelve