Külföld

Hollandiában terrorizmus gyanújával letartóztattak két férfit

Megrongált több mint 90 sírt is

Hollandiában letartóztattak két fiatal férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet által ellenőrzött területre akartak eljutni, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz – jelentette az NlTimes című holland hírportál az ország főügyészségének beszámolóját idézve.

Hollandiában terrorizmus gyanújával letartóztattak két férfit
Képünk illusztráció
Fotó: ANP via AFP/ ANP MAG /ANP MediaTV

A 21 éves, Utrecht környékén lakó fiatalembereket májusban vették őrizetbe, ám az ügyészség csak most jelezte, hogy terrorizmussal gyanúsítják őket. Egyikük ügyében hétfőn tartanak bírósági meghallgatást.

A hivatal tájékoztatása szerint az egyik gyanúsított Utrechtben megrongált több mint 90 sírt is, vélhetően „ideológiai alapon”, a háborúban meghalt hollandok emléknapján, illetve Hollandia második világháborús felszabadulásának ünnepén.

Kapcsolódó írásaink