Külföld

Bizonytalan, mi kapott lángra a zaporizzsjai nukleáris központban

Még nem tudni, történt-e támadás a zaporizzsjai nukleáris központnál, a füst színe inkább arra utalhat, hogy valamilyen tárolt anyag kapott lángra – írja a Mandiner.

Bizonytalan, mi kapott lángra a zaporizzsjai nukleáris központban
Az ukrán elnöki sajtószolgálat által kiadott felvételen az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű egyik hűtőtornyában keletkezett tűz látható
Fotó: AFP/Handout/Ukrainian Presidential Press Service

A szakértő Robert C. Castel szerint a füst színe utalhat arra, hogy milyen anyag kapott lángra. Mint fogalmazott, azt látjuk, hogy van egy hűtőtorony, melyből füst áramlik ki.

Majd ismertette, hogy ezekben a hűtőtornyokban négy dolog van: levegő, víz, vasbeton és áram. „Ha levegőt, vizet, vasbetont és áramot meggyújtunk, az nem kreál fekete vagy sötétszürke színű füstöt. Főleg nem ilyen mennyiségben” – hangzott el.

A füst színe a szakértő szerint azonban árulkodó lehet. A füst színéből lehet következtetni az anyag természetére. A fekete vagy sötétszürke füst általában arra utal, hogy valamilyen kőolajszármazék vagy más szintetikus anyag ég. Ezek lehetnek autógumik is.

„Nem papír vagy fémhuzagolás, aminek zöldes színű füstje van” – tette hozzá.

Robert C. Castel végül hangsúlyozta, a füst mennyisége arra utalt, hogy tetemes mennyiségű anyag kapott lángra. De az esetről véleménye szerint nem lehet több mindent elmondani.

„Az, hogy mi az oka ennek az eseménynek, hogy dróntámadásról van-e szó vagy bármilyen más harccselekményről, ezzel kapcsolatban nem tudunk semmi okosat mondani, mert nem vagyunk a helyszínen, és nem vizsgáltuk ki az eseményeket” – jelentette ki a szakértő.

Kapcsolódó írásaink