Külföld

A Vallásos cionisták nem kötnének tűzszünetet

Úgy vélik, ezzel halálraítélnék a túszokat

A Vallásos cionisták párt ellenzi a túszalkut és a tűzszünetet, és elhagyják a koalíciót, ha megszületik az egyezmény – jelentette be Becalel Szmotrics, a párt elnöke hétfőn.

A Vallásos cionisták nem kötnének tűzszünetet
Becalel Szmotrics (k.), a Vallásos cionisták párt elnöke frakcióülésük után kijelentette, hogy ellenzik a túszalkut és a tűzszünetet, és elhagyják a koalíciót, ha megszületik az egyezmény
Fotó: AFP/NurPhoto/Saeed Qaq

„Ez az alku vereség és megaláztatás Izrael számára, és győzelem Szinuárnak” – utalt a Hamász gázai parancsnokára. „Halálra fogja ítélni azt a kilencven túszt, akik nem részesei az egyezménynek, és több ezer meggyilkolt emberhez fog vezetni, akik meghalnak a következő mészárlásban” – közölte Szmotrics pártja frakcióülésén.

„Miniszterelnök úr, ez nem az ön által ígért abszolút győzelem. Ez a tökéletes kudarc. Nem leszünk részesei annak, hogy megadjuk magunkat a Hamásznak. A gyászoló családok, az izraeli hadsereg sorköteles és tartalékos harcosai győzelmet követelnek. Nem szabad csalódást okoznunk, veszélybe sodornunk az országot” – vélekedett a radikálisan jobboldali politikus az október 7-i terrortámadás során elhurcoltakat Izraelbe visszajuttató, és az iszlamista Hamász ellen azóta folytatott háborúban tűzszünetet ígérő egyezményről.

Jaír Lapid, a parlamenti ellenzék vezetője hétfőn megismételte, hogy „védőhálót biztosít” a kormányfőnek, ha aláírja a túszalkut, vagyis a kormányból távozó pártok helyére lép, és gondoskodik a koalíció többségéről az izraeli parlamentben, a kneszetben.

„A kormány emberei azt mondták, hogy azért nem készek alkut kötni a túszok szabadon bocsátásáról, hogy ne állítsák le a háborút. A rafahi hadművelet utolsó szakaszában vagyunk, most egy kevésbé erőteljes modellre térünk át. Ezt a hadsereg mondja. Most leállítják a háborút alku nélkül, az elraboltak ott halnak meg, a családjuk pedig a szívükben hal meg. Ez az a felelőtlenség, amellyel ezt a háborút folytatják” – hangsúlyozta Lapid.

Benjamin Netanjahu újabb feltételeket meghatározó tárgyalási „alapelveinek” vasárnap esti bejelentése után a Hamász külföldi vezetése azt üzente a gázai iszlamista frakciók képviselőinek, hogy kicsi az esély a megegyezésre – jelentette a Háárec című újság hétfőn.

Kapcsolódó írásaink