Külföld
Macron szerint nem eszik olyan forrón a croissant-t
A miniszterelnök lemondott, de a francia elnök szerint az Új Népfront túl korán örül, Le Pen pedig úgy látja, „a dagály emelkedik”

Az elnök közleménye szerint az eredmények alázatra kötelezik őt és támogatóit, „de hét év után a centrista blokk nagyon is él”. Egyébiránt megvárja az új nemzetgyűlés „felépítését”, hogy „meghozza a szükséges döntéseket”.
Tény: az Együtt! végül 150-180 mandátumot szerezhet. Ez ugyan 80-100 hellyel kevesebb, mint két évvel ezelőtt, de azt mutatja, hogy az előrehozott választásokkal Macronnak sikerült megmentenie a táborát, amely június elején még úgy tűnt, megsemmisítő vereséget szenvedett az EP-választásokon.
Miniszterelnöke, Gabriel Attal viszont a nyilvánosság elé állt, és többek között azt mondta: „Ma este a két szélsőség egyike sincs abban a helyzetben, hogy kormányozzon, és ezzel tartozunk a francia népnek. Kitartottunk.” Ugyanakkor nyilvánvaló az eredmény is, ezért hétfőn reggel beadja a lemondását.
A nagy és mondhatni örök kihívó, Marine Le Pen érthető gúnnyal úgy reagált: „Emmanuel Macronnak kell majd kezelni a helyzetet, amelyet a francia népre kényszerített.” Szerinte a „szélsőbal gyámsága alatt álló baloldal” győzött, de „a dagály emelkedik.”
„A dagály emelkedik. Ezúttal nem emelkedett elég magasra, de továbbra is emelkedik, ezért a győzelmünk csak el lett halasztva – szögezte le a TF1-en, hozzátéve: – Túl sok tapasztalatom van ahhoz, hogy csalódjak egy olyan eredmény miatt, amely azt jelenti, hogy megdupláztuk a képviselőink számát.”