Piszkos alkukkal mentené magát Von der Leyen
ĀA bizalmi szavazás előtt eddigi támogatói sem állnak ki határozottan a bizottság elnöke mellett, inkább a helyzetet kihasználva alkudoznak
ĀA bizalmi szavazás előtt eddigi támogatói sem állnak ki határozottan a bizottság elnöke mellett, inkább a helyzetet kihasználva alkudoznak
Ā„Visszaszorulóban vannak a liberális demokráciák”
ĀKövér László hangsúlyozta, ami kibontakozni látszik az az, hogy a világ többpólusú lesz
ĀKocsis Máté elmondta, a Fidesz-frakció felkérte kormányt arra, hogy nevezzenek ki egy kormánybiztost a külföldi finanszírozási botrány feltárására
ĀFRICSKA. Aggódik a haladó világ, most, hogy Trump nyert, mi lesz a demokráciával Amerikában. Néhány nagyon liberális esküszik arra, hogy saját szemével látta könnyezni a New York előtt, a Liberty Islanden található Szabadság-szobrot
ĀJustin Trudeau az elmúlt évtizedek talán legnagyobb válságába taszította Kanadát, és erre még védővámokat is kapott volna a nyakába
ĀAz egyeztetések azóta húzódtak, hogy az elnök megbízta Karl Nehammer kancellárt egy új kormány összeállításával
ĀBiztosan előre hozott választások következnek Németországban, várhatóan február 23-án
ĀNAPI KOMMENTÁR. Már régen tudjuk, hogy Magyar Péter nem az igazmondásával lopta be magát a közéletbe
ĀSzakadhat a kormánykoalíció, már a költségvetés elfogadása is nehézségekbe ütközik
ĀA párterapeuta író hosszúkásan kifejti, hogy az egyik valóság a két párhuzamos valóság közül a magyar kormányé
ĀA következő nemzedékekben is ugyanúgy lényegileg két álláspont lesz, mint a mi nemzedékünk életében, lesznek a liberálisok, meg lesznek a nemzetiek – fogalmazott a miniszterelnök
ĀA miniszterelnök lemondott, de a francia elnök szerint az Új Népfront túl korán örül, Le Pen pedig úgy látja, „a dagály emelkedik”
ĀA katolikusok egy konkrét politikusra, az evangélikusok viszont minden AfD-sre lecsaptak
ĀA külügyi intézet elnöke szerint Orbán Viktor és Donald Trump találkozója azt mutatja, hogy a két ország kapcsolatait lehetséges jó útra terelni
ĀIsmét fény derült az igazságra
ĀA Beatrice frontembere elmondta, a DK-s mutyi után rendőrökkel vitetné el Ascher Tamás színházi rendezőt, a Katona főrendezőjét
ĀA Kossuth-díjas énekes-dalszerző nem kímélte az amerikai nagykövetet
ĀA jövő évi európai parlamenti választások tétje az, hogy sikerül-e az önsorsrontó, progresszív liberális őrületet megállítani Európában
ĀVarga Judit szerint a javaslat is azt mutatja, hogy Brüsszelben változásra van szükség
ĀSzerintük a tárcavezető visszaélt hivatali jogkörével
ĀTomasz Siemoniak szerint indokolatlanul sok katonája van a lengyel hadseregnek
ĀMinden migráns-áthelyezési próbálkozást blokkolnak
ĀHelytelen, hogy a napok egymásutánjában különbséget teszünk azok között. Nem demokratikus, sérti a napok szabadságának, testvériségének és egyenlőségének elvét
Ā„Az Egyesült Államokban újabb vádemeléssel próbálják ellehetetleníteni a következő elnökválasztás legesélyesebb indulóját"
ĀA kormányzó német liberális párt politikusa szerint az elítéltekre kell bízni, hogy eldöntsék, mely nemhez tartozóként bánjanak velük
ĀA magyar ember nem felejt se jót, se rosszat. Láttuk, hogy a miniszterelnökünk viseli a csapásokat, teljes mellszéllességgel áll a kihívások előtt
ĀA legfrissebb felmérések szerint a szocialisták, a liberálisok és a néppárt is számos mandátumot veszthetnek