Külföld

Macron és Scholz szerint erősíteni kell az EU szuverenitását

A két vezető szerint az elmúlt öt év kihívásai - köztük a koronavírus-járvány, az Ukrajna elleni orosz agresszió és a geopolitikai átrendeződés egyre erősödő folyamata - egyértelművé tették, hogy Európa korszakváltást él át

Erősíteni kell az Európai Unió szuverenitását és mérsékelni kell a kritikus fontosságú területeken még meglévő külső függéseit - írta a Financial Times című brit gazdasági-politikai napilap online kiadásában hétfőn megjelent közös cikkében Emmanuel Macron francia elnök és Olaf Scholz német kancellár.

Macron és Scholz szerint erősíteni kell az EU szuverenitását
Emanuel Macron (jobbra) és Olaf Scholz (balra) szerint erősíteni kell az EU szuverenitását
Fotó: NorthFoto

Nem lehet már magától értetődőnek tekinteni Európa szerepét a világban, és azokat az alapokat sem, amelyekre az európai életforma felépült - áll Macron és Scholz hétfő este megjelent írásában.
"Európa halandó, és meg kell felelnünk ennek a kihívásnak" - fogalmaz a két politikus.
Franciaország és Németország ennek érdekében azt javasolja, hogy az EU a következő mandátumidőszakban újult lendülettel lásson hozzá versenyképessége javításához.

Nagyratörő iparpolitikával az unió képes olyan kulcsfontosságú jövőbeni technológiák kifejlesztésére és bevezetésére, mint a mesterséges intelligencia, a kvantum- és űrtechnológia, az 5G/6G távközlési hálózat, a biotechnológia és a nettó zéró károsanyag-kibocsátás elérését lehetővé tévő technológiák, és ehhez teljes mértékben ki kell használnia már meglévő, közös érdekű eszközeit olyan területeken, mint a közbeszerzés szerepének szabályozása és a versenyszabályozás - áll Macron és Scholz cikkében.

A francia elnök és a német kancellár szerint az EU legnagyobb versenyképességi erősségei közé tartozik az egységes piac, ezért ennek korszerűsítésével kell maximálisan kiaknázni a benne rejlő előnyöket, csökkentve a széttagoltságot és leépítve a még meglévő akadályokat.
A két politikus ambiciózus programot szorgalmazott a bürokrácia mérséklésére is, javasolva az adminisztratív eljárások egyszerűsísét és gyorsítását.

Az Európai Uniónak mindemellett tőkepiacai teljes potenciálját is ki kel használnia, mivel túl sok vállalat igyekszik az Atlanti-óceán túlpartján finanszírozást felhajtani növekedéséhez, és túl sok európai megtakarítás talál máshol befektetési célpontokat a legígéretesebb, újonnan induló uniós vállalkozások helyett - fogalmaz a két politikus.
A francia elnök és a német kancellár szerint a szükséges befektetések mozgósításához most már komolyan hozzá kell látni az olyan, ténylegesen integrált európai pénzügyi szektor kiépítéséhez, amelynek középpontjában a banki és a tőkepiaci unió áll.

Ennek érdekében újra kell indítani az európai értékpapírpiac kialakítását, javítani kell az uniós tőkepiaci felügyelet konvergenciáját és hatékonyságát, harmonizálni kell a vállalati fizetésképtelenségi szabályozás és az adójogszabályok megfelelő területeinek keretrendszerét, és olyan EU-költségvetést kell kialakítani, amely megfelel a jövő követelményeinek - áll Emmanuel Macron és Olaf Scholz cikkében.

Kapcsolódó írásaink