Külföld
Az izraeli miniszter szerint történelmi bűn elítélni az ország vezetését
Netanjahu szerint a legigazságosabb háborút vívják éppen

„Izrael a legigazságosabb háborúba kezdett, miután egy terrorista szervezet mészárlást hajtott végre polgárai ellen. Izrael a történelem legmorálisabb módján harcol, ragaszkodva a nemzetközi joghoz, igazságszolgáltatási rendszere független és erős” – írta Ganz.
„A polgárainak védelméért harcba szálló ország vezetőit egy sorba állítani a vérszomjas terroristákkal erkölcsi vakság, és megsérti az ország polgárainak védelmére vonatkozó kötelezettségét és lehetőségét – hangsúlyozta. – Az ügyész kérésének elfogadása letagadhatatlan történelmi bűn lenne” – tette hozzá.
A Hamász szintén az ellen tiltakozott, hogy együtt ítéljék el az izraeli vezetőkkel. „A hágai bíróság határozata egyenlővé teszi az áldozatot a hóhérral, ösztönözni fogja a megsemmisítő háború folytatását” – jelentette ki az iszlamista szervezet tisztviselője, kérve a bíróságot a kérelem visszavonására.