Külföld

A háború óta több mint 64 ezer palesztin kényszerült elmenekülni Gázából

A palesztin ENSZ-nagykövet szerint a palesztinoknak három lehetőségük maradt: halál, kivándorlás vagy behódolás

Több mint 64 ezer, második útlevéllel is rendelkező palesztin hagyta el a Gázai övezetet a harcok kirobbanása óta – közölte csütörtökön a kormányközeli al-Kahira egyiptomi hírtelevízió.

A háború óta több mint 64 ezer palesztin kényszerült elmenekülni Gázából
Az északról távozó palesztinok a Szalaheddine úton Gázaváros déli külvárosában
Fotó: AFP/Mahmud Hams

Az ENSZ adatai szerint ez mindössze töredéke a palesztinok lakta térségben otthonaikból menekülni kényszerült embereknek. A Gázai övezet lakosságának több mint 80 százaléka, csaknem 1,9 millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát a harcok miatt.

Tavaly november elején nyílt első ízben lehetősége a második útlevéllel rendelkező palesztinoknak, illetve a külföldieknek az október 7-i terrortámadás nyomán Izrael által blokád alá fogott Gázai övezet elhagyására.

Egyes palesztinok fejenként akár tízezer dollárt is kifizetnek úgynevezett közvetítőknek, hogy a rafahi határátkelőn keresztül Egyiptomba menekülhessenek a Gázai övezetet sújtó harcok, fedélnélküliség és éhínség elől. A határt szigorúan ellenőrzi Egyiptom közösen Izraellel.

Rijád Manszúr palesztin ENSZ-nagykövet nemrég úgy fogalmazott, hogy a palesztinoknak három lehetőségük maradt a háború közepette: halál, kivándorlás vagy behódolás.

Kapcsolódó írásaink